Világpolitika, diplomácia, biztonságpolitika, nemzetközi folyamatok, külpolitika

Világesemények

A gázai konfliktus – meddig fajulhat a helyzet? [1.]

2014. július 27. - Világesemények

Már 20. napja tart a fegyveres küzdelem Izrael és a gázai palesztin szervezetek, legfőképp a Hamasz fegyveresei között, ám még mindig nem látni a konfliktus végét. Pedig közben már az is kiderült, hogy az egész válság megkezdésében szerepet játszó, izraeli fiatalok ellen elkövetett emberrablások és gyilkosságok mögött nem a Hamasz, hanem tőlük független palesztin csoportok álltak. A harcok a Hamasz 2006 –os választási győzelme óta nem fajultak el ennyire, a halálos áldozatok száma ugyanis – a BBC tudósítása szerint - már meghaladja az ezret is (1000 palesztin és 46 izraeli halt meg eddig a harcokban). Pedig azt a bizonyos 2006 –os voksolást, valódi arculcsapásként élték meg az izraeliek. Tizenkét évvel az 1994 –es Gáza-Jerikó autonómia-egyezmény aláírása után – mellyel Palesztina végre jelentős önállóságot és autonómiát kapott Izraeltől - senki nem számított arra, hogy Gázában a megegyezés-párti Fatahot megveri majd a radikális Hamasz és ezzel a palesztinok többsége a háborút és szembenállás választja majd a zsidó állammal szemben. Pedig ez történt. Izrael pedig válaszul 2007 nyarán hermetikusan lezárta egy tengeri és szárazföldi blokáddal az egész Gázai övezetet, majd 2009 januárjában csapatokkal is bevonult egy időre, hogy lerombolja a Hamasz épületeit. Az akkori akcióban közel ezer palesztin halt meg, de sokkal kisebb arányban vesztek oda gyerekek és civilek.

varoskep.jpg

Aztán eltelt 3 év és a Hamasz kapcsolatokat épített ki az arab világ több országával is, jelentős támogatókat találva. Majd jött 2012, amikor bizonyította erejét világ felé: novemberben külföldről szerzett rakétákkal kezdte lőni Izraelt. Közben persze a zsidók kiépítettek egy hatékony rakétaelhárító rendszert (neve: Vaskupola) mely ellenrakétákkal semlegesítette a palesztin támadásokat. Azért így is meglepte Tel-Avivot a Hamasz ilyen mértékű megerősödése. (Bár a szervezet 1988 –ban jött létre, egészen 2012 –ig „csak” emberrablásokra, robbantásokra és egyéb terror akciókra „szakosodott” kis létszámú terrorista különítményként működött.) Ám 2012 után a Hamasz egy nagy létszámú, jól szervezett, pénzforrásokkal és támogatókkal rendelkező, kiterjedt haderővé nőtte ki magát, mely jól működő csempész-útvonalakat hozott létre földalatti alagutakon keresztül támogató országok irányába. Északon, Izrael felé támadó egységeket (terrorista diverzánsokat) küldött az alagutakon keresztül a zsidók ellen, délen pedig Egyiptom felől, szintén alagutakon keresztül hozta be az élelmet és fegyvereket. (Már amíg Egyiptom támogatta a Hamaszt. Mostanában ellenséges már a viszony.)

Mindezeken túl a Hamasz megszervezte Gáza „működését” is, irányítása alá vonva a kórházakat, iskolákat, boltokat és középületeket. Közben persze „előjöttek” az első problémák is: a kezdetben lelkes támogatók egy része elpártolt tőlük, és a vezetők is túlzottan meggazdagodtak miközben mind több pénzt „csíptek le” a külső támogatásokból. Mára feltünően visszás képet nyújt, hogy miközben a Gázai övezet 1,8 milliós lakossága nyomorog és éhezik, addig a Hamasz legfelső vezetői külföldi villákban és helyi palotákban dőzsölnek. (Mint ismeretes a Hamasz elnöke, Khaled Mashal Katarban éli a milliárdosok nyugodt és biztonságos életét, a távolból irányítva szervezetét.) Persze az is tény, hogy a kisebb Hamasz-vezetők azért nincsenek biztonságban. Izrael évek óta követi azt a stratégiát, hogy felderíti kilétüket, majd célzott helikopteres támadásokkal likvidálja házaikat (családjaikkal együtt).

gaza2.jpg

Jelenleg a Hamasz kézben tartja Gázát. Nem ismer alkut, csakis Izrael teljes visszavonulását és a 2007 –es, Gáza körüli blokád feloldását tekinti tárgyalási alapnak. Amellett Palesztina egészét követeli, semmiféle „kétállamos” megoldást nem fogad el. Ami azt illeti magának Izraelnek a létét is elutasítja. És még mindig jelentős külföldi erők támogatják. Ezek közül legerősebb az iszlamista vezetésű Irán, mely a szintén Izrael-ellenes Hezbollahot is támogatja. Iráni pénzekből fegyverkeznek a Hamasz harcosok és Teherántól érkezik a palesztinok által használt fegyverek többsége is. A másik támogató Szíria, és persze ott vannak még az egyéb iszlamista országok is, például Jemen. Közben olyan hírek is terjengenek már, hogy a Hamasz Észak-Koreától vásárol rakétákat, mégpedig Iránon és Libanonon keresztül. A Telegraph szerint egyébként, már 2009 óta működik "virágzó" kapcsolat Észak-Korea és az iszlamista Hamasz közt, nem csak fegyverzet-kereskedelem, de katonai tanácsadás szintjén is. (Mint ismeretes a két Korea közt ugyanolyan alagútrendszert hoztak létra a kommunista északiak, mint amilyet koreai "tanácsadók" segítségével Gáza is kiépített.)

hamasz_harcosok.jpg

Ugyanakkor ki kell emelni: a Hamasz lehetőségei erősen korlátozottak. Nincsenek komolyabb fegyvereik, egyedül abban bízhatnak, hogy a világ előbb-utóbb megelégeli majd Izrael agresszióját, miközben nap mint nap szembesül a különböző TV csatornákon (CNN, BBC, AL Jazeera) bemutatott háborús képekkel. A lebombázott gázai házak, megölt vagy súlyosan megsebesült gyermekek képei bejárják a világot, mindenütt felháborodást keltve. Erre apellál a Hamasz és nem sikertelenül. A rakétakilövő állásokat szándékosan telepíti iskolák, kórházak közelébe, és minden módon maradásra ösztönzi a polgári lakosságot is. (Nem mintha túl sok esélyük volna elmenekülni az övezetből.) Izrael pedig harcol. Hadserege a világ egyik legütőképesebb szervezete. Összesen 3090 harckocsival, és majd 500 harci-repülővel rendelkeznek, mely arzenál világviszonylatban is jelentős. (Összehasonlításképp: Franciaországnak 544 harckocsija és nagyjából 500 vadászgépe van.) Ám az a helyzet, hogy bár katonai szempontból vitán felül nyerésre áll, minden más téren egyre inkább vereséget szenved. Ma már egyetlen más ország sem támogatja, csak az USA áll ki még mellette, de már ott is egyre többen kritizálják.

izraeli_hadsereg.jpg

Hamarosan Izraelnek új megoldásokon kell gondolkodnia. Az erő alkalmazása, a civilekkel nem törődő harc egyre többet árt nemzetközi megítélésének, és célját sem éri el. A Hamasz inkább hagyja lemészároltatni saját népét, de nem enged. Azonban hogy mi legyen az új megoldási kísérlet, egyelőre senki nem tudja!

Ajánlott cikkek a témához kapcsolódóan:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagesemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr546548913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ephart 2014.07.28. 08:50:10

Nemzetközi jogászok bírálták Izraelt

A nemzetközi jog szakértői, professzorok, bírák és ügyvédek a palesztin nép jogainak súlyos megsértésével vádolták meg Izraelt annak gázai hadműveletével kapcsolatban, és hangsúlyozták, hogy a nemzetközi jog értelmében törvénytelen civil objeA vasárnap közzétett állásfoglalásban a 119 szakértő úgy fogalmazott, hogy a bombázások nagy része katonailag nem igazolható, és számukra úgy tűnik, hogy az izraeli sereg célja a civil lakosság terrorizálása. Ezzel pedig Izrael vét a fegyveres konfliktusokra vonatkozó alapvető szabályok, elsősorban az arányosság elve ellen.

A szakértők - köztük az ENSZ két korábbi jelentéstevője, Richard Falk és John Dugard, valamint az ismert nemzetközi jogász és bíró, Georges Abi-Saab - rámutattak, hogy a nemzetközi jog szerint illegális civil objektumokat szándékosan és anélkül megsemmisíteni, hogy az katonai célokat szolgálna. Ennek az elvnek a megsértése háborús bűn lehet, és ezen az az izraeli gyakorlat sem változtat, hogy az embereket előre figyelmeztetik.

A Gázai övezet lakói "az önvédelemhez való jog hamis izraeli értelmezéséből" fakadó következmények elszenvedői - vélekedtek az aláírók, akik szerint a fegyvertelen civil lakosságot - amelyet a nemzetközi jognak védenie kellene - traumatizálják és tartós terror alatt tartják.

Véleményük szerint az izraeli hadműveletnek politikai és nem katonai célja van, mégpedig az, hogy növelje a Hamász-kormányra gyakorolt nyomást. Úgy fogalmaztak, hogy a Gázai övezetben élőket kollektív büntetésben részesítik, amit pedig tilt a humanitárius jog.

Az állásfoglalás aláírói a harcok beszüntetése mellett szorgalmazták a katonai és a politikai felelősök megbüntetését, valamint azt, hogy a palesztin helyzetet a nemzetközi büntetőbíróság tárgyalja.

I_Isti 2014.07.28. 09:33:04

Tehát a pontosság kedvéért: 3 teljesen ártatlan izraeli jesiva hallgatót elrabolt vélhetően kettő darab terrorista fegyveres, akik mind a mai napig szökésben vannak. Sem a hamász terrorszervezet, sem a palesztin hatóság nem adta ki őket az izraeli hatóságoknak.
Az emberrablás során, amikor az egyik túsz felhívta a rendőrséget rövid úton kivégezték őket. A holttesteket elrejtették, úgy látszik olyan jól, hogy az izraeli rendőrség csak - ha jól emlékszem hetek múlva - találta meg őket.
Mindeközben néhány izraeli szélsőséges fiatal brutálisan meggyilkolt egy ugyancsak teljesen ártatlan palesztin fiatalt. A gyilkosság szerdán történt, vasárnapra már előzetes letartóztatásban voltak a gyanúsítottak, és az egyik beismerő vallomást is tett.
Minderre válaszul
a HAMÁSZ TERRORSZERVEZET RAKÉTÁKAT KEZDETT LŐNI IZRAELI VÁROSOKRA.
ezt Izrael már nem hagyhatta, ezért katonai csapásokat mértek először a levegőből a hamász terrorszervezet rakétaindító állásaira, majd 10 nap múlva - amikor már kb 1500 rakétát lőttek ki a hamászosok - szárazföldi offenzívát indítottak a terroristák által épített alagutak, fegyverraktárak, rakétaindító állások felszámolása céljából.
Az az állítás tényszerűen nem igaz, hogy az emberrablás váltotta ki az izraeli csapásokat, mert AZT A TERRORISTÁK ÁLTAL KILŐTT RAKÉTÁK váltották ki.
Mindazáltal a hamász terroristái által kiépített alagútrendszer olyan nagy kiterjedésű, és annyira veszélyes Izrael biztonságára, hogy egyszerűen muszáj nekik felszámolni. Akkor is, ha a célba vett házak tetejére palesztin terroristák felhajtják a polgári lakosságot, így fokozva saját népük szenvedéseit és a civil áldozatok számát. (Megjegyzem a szíriai háborúban ennél sokkal több civil esik áldozatul, az ILIÁ fegyveresei meg szisztematikusan irtják a nem muszlim lakosságot, amiatt mégsem sír senki ennyit.)
Izraelnek joga van megvédenie magát, és polgárait a terroristákkal szemben!

Muad\\\'Dib 2014.07.28. 09:52:15

@I_Isti:
"...(Megjegyzem a szíriai háborúban ennél sokkal több civil esik áldozatul, az ILIÁ fegyveresei meg szisztematikusan irtják a nem muszlim lakosságot, amiatt mégsem sír senki ennyit.)..."
Ehhez a megjegyzéshez külön gratulálok, ugyanis Szíriában a polgárháborút pont a nyugati fél és Izrael provokálta ki. Az az Izrael, amely a szíriai felkelők helyett (ahová az általad említett ILIÁ tartozik) a kormányerőket támadta:
"...A zsidó állam Damaszkuszt tette felelőssé a merényletért, habár az észak-szíriai területeket a felkelők, illetve az oldalukon harcoló szélsőséges, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges csoportok uralják. A katonai szóvivő jelezte, a szíriai elnök, Bassár el-Aszad hadseregét segítő libanoni, síita Hezbollah is jelen van a Golán-fennsíkon..." nepszava.hu/

inebhedj - szerintem 2014.07.28. 10:02:29

@I_Isti:

Ez szinte így is van, azzal az aprósággal, hogy a vélhetően kettő darab fegyveresnek semmi köze sem a palesztin hatósághoz, sem a Hamászhoz, nota benne úgy fest, kifejezetten szemben áll velük, mivel akciójuk az akkori Hamász politikával éppen szembe ment. Az is igaz, hogy sem a Hamász, sem a palesztin hatóság nem adta ki említett kettő darab fegyverest az izraeli hatóságoknak (mondjuk az nem világos, hogy ha elkapták volna őket, miért is kellett volna kiadni, elvégre a kontrázó zsidó fegyvereseket sem adták ki a Hamásznak), de ebben szerepet játszhat az is, hogy nem is kapták el őket (tudomásom szerint), ebből a szempontból tehát mondjuk az FBI, a magyar rendőrség, sőt maga az izraeli zsidó rendőrség is hasonlóan viselkedett, egyikük sem adta ki az említett két fegyverest senkinek.

A csapásokat az váltotta ki, hogy az izraeli kormány kifejezetten a Hamászt vádolta meg a zsidók elrablásával és megölésével, ennek a következménye volt a zsidó fegyveresek támadása a palesztin sérelmére. Hogy megindult volna-e a Hamász rakétázása nélkül is offenzíva a palesztinok ellen (egyébként meg miért is ne, ez arrafelé egyik fél részéről sem lenne példa nélküli), azt meg döntse el mindenki kedvére.

Egyébként egyik terrorista lövi a másik terrorista családját, és mint mindig, mindenkinek igaza is van.

Amúgy meg üzlet is.

gigabursch 2014.07.28. 10:12:00

"A gázai konfliktus – meddig fajulhat a helyzet?"
Ponosan addig, amíg a dyzihad jegyében olyan mennyiségű repülő és nem repülő robbanóanyag indul el a zsidók irányába, ami már semmiylen Vaskupola nem tud féken tartani.

A másik verzó ugyanez embertömeggel.

Egy ideig lehet hatékonyan sorozatgyilkolni, de amint a Földközi-tenger felől beáll a blokád, nincs mit tenniük: Éhenhalnak.

Ugyanez fokozható a vizek elméregzésével.

Itt Káin és Ábel vagy még inkább Remus és Romolus harca folyik, ahol a rosszabb fog győzni, de a jobb sem jó.
A rosszabb fog győzni

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 10:42:29

" Mára feltünően visszás képet nyújt, hogy miközben a Gázai övezet 1,8 milliós lakossága nyomorog és éhezik, addig a Hamasz legfelső vezetői külföldi villákban és helyi palotákban dőzsölnek. (Mint ismeretes a Hamasz elnöke, Khaled Mashal Katarban éli a milliárdosok nyugodt és biztonságos életét, a távolból irányítva szervezetét.) Persze az is tény, hogy a kisebb Hamasz-vezetők azért nincsenek biztonságban. Izrael évek óta követi azt a stratégiát, hogy felderíti kilétüket, majd célzott helikopteres támadásokkal likvidálja házaikat (családjaikkal együtt)."

Khaled Mashal Damaszkuszból menekült Katarba, a bizonságos életről pedig, amit él, legyen elég arra, hogy még '97-ben, amikor a Hamasz jordániai szárnyát vezette, a Moszad két, hamis kanadai útlevéllel utazó ügynöke merényletet követett el ellene. Mérget fecskendeztek a bal fülébe. Míg kómában feküdt, a jordán király a '94-es béke felmondásával fenyegetőzött, amennyiben Netanjahu nem adja át az ellenmérget, ennek ellenére Clinton beavatkozása kellett hozzá, hogy a Moszad főnöke végül Ammanba repüljön, és átadja.

"és minden módon maradásra ösztönzi a polgári lakosságot is. (Nem mintha túl sok esélyük volna elmenekülni az övezetből."

Nemhogy túl sok, semmiféle esélyük nincs elmenekülni, a gázai övezet teljes blokád alatt áll.

I_Isti 2014.07.28. 10:45:25

@Gunboat-Diplomat: azóta lett ezek szerint milliárdos...

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 10:49:53

@I_Isti:

"(Megjegyzem a szíriai háborúban ennél sokkal több civil esik áldozatul, az ILIÁ fegyveresei meg szisztematikusan irtják a nem muszlim lakosságot, amiatt mégsem sír senki ennyit.)"

A szíriai háborúról és konkrétan az ISIS elképesztő barbarizmusáról is rendszeresen beszámol a sajtó, és "sír miatta" egy rakás kommentelő. A különbség inkább abban mutatkozik meg, hogy az ISIS mellett nem szerveznek Budapesten támogató tünetéseket, és nincs egy rakás kommentelő, akik a propagandájukat szajkóznák.

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 10:58:41

@I_Isti:

Fogalmam sincs, mikor lett milliárdos, az izraeli sajtó szerint mióta a többi Hamasz-vezetővel együtt lenyúlta a Hamasz ún. Szíriai Alapját". Én nem tudok igazságot tenni, de tekintve, hogy azok vádolták meg korrupcióval, akik korábban konkrétan merényletet követtek el ellene, hajlamos vagyok azért az állításaikat némi fenntartással kezelni. A csóka egyébként gyerekkora óta száműzetésben él, már az egyetemet is Kuwaitban végezte el, ahová a családja menekült a hatnapos háború után.

I_Isti 2014.07.28. 11:01:26

@Gunboat-Diplomat: Az ILIÁ is egy terrorszervezet, a hamász is egy terrorszervezet - egyébként a magyar nácik sajnos szerveztek tüntetést a hamász terroristái mellett, akiknek szellemi téren legalábbis eléggé testvérei az ILIÁ terroristái.
A terroristák és Izrael közötti legnagyobb különbség, hogy Izrael alkotmányában nincs benne az, hogy el kell pusztítani a palesztinokat, a hamász alapokmányában meg benne van, hogy el kell pusztítani Izrael államot, és a zsidókat...

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 11:15:38

@I_Isti:

A "Hamasz terroristái mellett" nem volt semmiféle tüntetés, az ISIS-szel való kapcsolatukra pedig semmiféle bizonyítékot nem mutatott eddig senki fel.

Hogy "szellemi téren legalábbis eléggé testvérei", az meg egy vélemény, amennyi innen, egy budapesti kanapéról látszik belőle, ráadásul egy meglehetősen nevetséges vélemény.

Muad\\\'Dib 2014.07.28. 11:20:13

@I_Isti:
Teljesen felesleges naciznod. A palesztin helyzetből távolról sem kizárólag a "náciknak" van elege.
Mellesleg arról kizárólag Izrael tehet, hogy az elmebeteg fanatikusait (a roppant okos ultra-ortodoxokat) afféle pajzsként maga előtt tolva szintén részt vesz a probléma eszkalálásában. Valamint arról is, hogy még mindig nem tudták eldönteni, hogy teljesen szekularizált államként akarnak működni, vagy azért néha vallási alapon közelítik meg a kérdéseket, és ehhez mért marhaságokat hangoztatnak.

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 11:20:23

@I_Isti:

"A terroristák és Izrael közötti legnagyobb különbség, hogy Izrael alkotmányában nincs benne az, hogy el kell pusztítani a palesztinokat, a hamász alapokmányában meg benne van, hogy el kell pusztítani Izrael államot, és a zsidókat..."

Igen, nagyjából ennyi a különbség, az IDF civileket (köztük nagy számban gyerekeket) öl, iskolákat, kórházakat bombáz, valamint a blokád és a katonai támadás révén humanitárius katasztrófát idézett elő a Gázai övezetben. Miközben azt hangoztatja, hogy nem célja a terror.

A Hamasz nyíltan támad civileket, nem is arról folyik a vita, hogy a Hamasz terrorista szervezet-e, hanem arról, hogy az izraeli hadvezetés vajon nem tekinthető-e ugyanúgy annak.

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 11:24:11

@Muad\\\'Dib:

"@I_Isti:
Teljesen felesleges naciznod. A palesztin helyzetből távolról sem kizárólag a "náciknak" van elege."

A nácizásnak pont ez a célja, az Izraellel szembeni minden kritikát válogatás nélkül besöpörni az antiszemita bélyeg alá. Meglehetősen kontraproduktív takktika, leginkább, mert átlátszóan hamis.

I_Isti 2014.07.28. 11:30:00

@Gunboat-Diplomat: Az IDF elképesztő erőfeszítéseket tesz a polgári áldozatok számának csökkentésére, a hamásznak pedig nem kell túl sok erőfeszítést tennie, hogy a polgári áldozatok számát növelje: elég egy iskolából lőni az izraeli katonákat, vagy fegyverraktárat telepíteni egy mosé alá...
Amikor kétségbe vonod Izrael jogát arra vonatkozóan, hogy megvédje magát, akkor sajnálatos módon egyetértesz a hamász céljaival, és cselekedeteivel.
A civil áldozatok magas számáért egyedül és csak a hamász okolható, mert ha nem lőnének - még mindig! - rakétákat izraelre, akkor az ellenük irányuló hadműveleteket is abbahagynák.

sanyix 2014.07.28. 11:42:27

@I_Isti: aha látszanak a nagy erőfeszítések, végül is csak 80% az áldozatoknak civil. De persze erről is csak a hamasz tehet, azt meg hogy iskolákból lő azt meg mindenki elhiszi, hiszen az igazmondó IDF mondja, így biztos hogy igaz, mint ahogy minden, pl legutóbb az hogy a hamasz ölte meg a 3 izraeli gyereket, az is igaz volt ;)

"akkor az ellenük irányuló hadműveleteket is abbahagynák."
Hivatalosan igen, de az izraeli bulldózerek még mindig arrafelé ólálkodnának, az agresszív fegyveres telepesekkel együtt, na meg ugyanúgy csak túlárazva igen magas haszonkulccsal kapnák az élelmiszert, vizet, stb a gettóban lakók, és ugyanúgy félniük kellene hogy bármelyik pillanatban rájuk dől egy ház mert az IDF éppen egy "terroristát" iktat ki a mellettük lévő házban...

Amit izrael csinál az nem védelem (azt a vaskupola végzi), hanem megtorlás, népirtás, terrorizmus, aki izraelt támogatja pedig ugyanúgy terroristákat támogat.

_most_ 2014.07.28. 11:52:35

azért ne legyünk álszentek, a nyugati világot nem érdekli különösebben néhány arab halála, ha nem Izrael irtaná őket, senkinek fel se tűnne.

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 12:01:13

@I_Isti:

" Az IDF elképesztő erőfeszítéseket tesz a polgári áldozatok számának csökkentésére"

Állítja ezt az izraeli kormány. elég sokan akadnak azonban, akik ezt kétségbe vonják. És nem, nem csak 'a nácik', hanem komoly, erre szakosodott nemzetközi szervezetek megfigyelői is.

"Amikor kétségbe vonod Izrael jogát arra vonatkozóan, hogy megvédje magát, akkor sajnálatos módon egyetértesz a hamász céljaival, és cselekedeteivel."

Ostoba és nyilvánvalóan hamis vád. Egyrészt nem vontam kétségbe Izrael jogát az önvédelemre, ellenben kétségbe vonom a ajogát az önvédelem nevében tett ellenintézkedései egyes eszközeinek használatára. Ez természetesen semmilyen formában nem jelenti azt, hogy egyetértenék a Hamasz céljaival és cselekedeitaivel (különös nem azt, hogy disztinkció nélkül az összessel).

"A civil áldozatok magas számáért egyedül és csak a hamász okolható, mert ha nem lőnének - még mindig! - rakétákat izraelre"

Hasonlóan ostoba propagandalózung, a két fél évtizedek óta egymásra mutogat, hogy 'de a másik kezdte'. Ez egy végtelen, kibogozhatatlan konfliktus, de semmiféle 'a másik kezdte' jellegű handbandázás nem igazol autmatikusan háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket, egyik oldalon sem.

sanyix 2014.07.28. 12:01:59

@_most_: ahhoz képest az ISIS meg a többi konfliktus eléggé feltűnt mindenkinek, meg az USA ámokfutásai is. Csak jó ezt hangoztatni az izrael imádóknak, így próbálva elsikálni a dolgot.

DFK 2014.07.28. 12:07:54

Attól tartok, bármennyi gyemelket megölhetnek, őket nem lehet feleősségre vonni.

_most_ 2014.07.28. 12:18:55

@sanyix: a szíriai áldozatok is csak addig voltak fontosak, míg úgy nézett ki, hogy az USA közbelép, azóta nem érdekel senkit mi van Szíriában. Jó példa erre, hogy mikor egy szíriai áldozatról készült képet újrahasznosítottak palesztin áldozatként csak akkor lett hír értéke, előtte érdektelen volt. Egyébként, ha annyira imádod a palesztinokat fogadj be párat, vagy költözz a szomszédságukba, de gondolom te is csak addig véded a palesztinokat, míg nem a szomszédaid, tipikus jogvédő, aki a belvárosi romkocsmák borgőzös homályából osztja az észt.

sanyix 2014.07.28. 12:22:18

@_most_: :DDDDD ezt pont te mondod?
Egyébként én izraeli újrahasznosított videot láttam, amikor egy szíriai videot mutattak be úgy hogy azon szerintük élő pajzsozó palesztinok vannak :)

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.28. 12:30:06

Mindig csak az számít, kinek érdeke az adott téma.

Amikor Kadhafiék alatt meghalt naponta 20 ember tüntetésekben, ez címlapos hír volt a médiákban. Amióta Kadhafi nincs, s naponta 100 ember hal meg ugyanott ugyanúgy, ez nem hír egyik központi hírforrásban sem.

Ha az USA lő le repülőt, a hír lényegtelen. Ha a kelet-ukrán partizánok, akkor erről zeng az össze nyugati média hetekig.

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 12:45:39

@maxval, a gondolkodó birca:

Pontosan. Nagy hiba összekeverni azt, hogy mit tol az arcunkba a tömegmédia, és azt, hogy mi érdekli a 'zembereket'.

A 'zemberek' már csak ilyenek, ha meglátják egy halott fajtársukat, akkor visszaborzadnak. Minél fiatalabbak a halottak, annál jobban. Teljes joggal érzi anomáliának azt, hogy egy emberi lény egy másik emberi lényt (pláne gyereket) megöl. Ezt használja ki aztán a propaganda további anomáliák igazolására, hogy ti. azért van szükség további emberek ,egölésére, mert különben ők ölnének meg további embereket.

De valójában ez ugyanaz pepitában. Egészséges pszichéjű ember háború-, és emberölésellenes, tekintet nélkül a célpontra vagy az elkövetőre.

martineden 2014.07.28. 15:05:00

@Muad\\\'Dib: ugyanis Szíriában a polgárháborút pont a nyugati fél és Izrael provokálta ki. .....Jo nagy hulye vagy,de lenyegtelen.A lenyeg ,hogy mar tobb mint 170000 ezer az aldozatok szama Sziriaban.Szoval olik egymast rendesen ezek a bekes artatlan tevepasztorok.Erdekes modon ezert nem sirankoztok

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 15:20:50

@martineden:

Miért is kellene egy, a gázai konfliktusról szóló cikk kapcsán a szíriai polgárháborúról 'siránkozni'?

sanyix 2014.07.28. 15:24:54

milyen érdekes, hogy pont a legnagyobb habzószájú nácizók, és népirtásozók, ha izrael van az use benne van a képletben, akkor homlokegyenest ellenkezőjét mondják mint amit szoktak (náci jellegű népirtást támogatnak :) ), és rögtön relativizálgatnak.

Mondtam én hogy nem különböznek, csak mást imádnak, és utálnak, és íme a bizonyíték.

martineden 2014.07.28. 15:41:24

@Gunboat-Diplomat: Miért is kellene egy, a gázai konfliktusról szóló cikk kapcsán a szíriai polgárháborút Izrael nyakaba varni?Tudod,en csak valaszoltam.Ok -okozat a gyengebbek kedveertDe ha mar itt tartunk, errol miert nincs 170-szer ennyi cikk naponta ?A hullak szama pont ennyivel tobb,nem?Ja az nemm fontos,mert nem Izrael csilanalta?

sanyix 2014.07.28. 15:46:53

@martineden: ezt folytatva vajon miért nincs naponta 8 cikk/műsor a kommunista népirtásokról, és a többiről, miért csak a holokausztról van? Na ezt hogy oldod fel?

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 16:15:08

@martineden:

"Miért is kellene egy, a gázai konfliktusról szóló cikk kapcsán a szíriai polgárháborút Izrael nyakaba varni?Tudod,en csak valaszoltam."

Éppenséggel onnan indult a dolog, hogy I_Isti elkezdett a szíriai polgárháborúval terelni. Persze csak a szokásos, ha felmerül, hogy Izrael talán a szó nélkül hagyhatónál nagyobb számban gyilkol gyerekeket, akkor rögtön megjelenik a trollkülönítmény, hogy ésaízisz? ésabokoharám? ésamittoménbezzeg?

Mintha a tény, hogy van a Közel-Keleten egy rakás másik terrorszervezet, megbocsájthatóvá tenné az IDF által elkövetetteket.

martineden 2014.07.28. 17:18:24

@Gunboat-Diplomat: Mintha a tény, hogy van a Közel-Keleten egy rakás másik terrorszervezet, megbocsájthatóvá tenné az IDF által elkövetetteket.....Nem,de menjunk nagysagi sorrendben es akkor ok.Na hol is kezdjuk akkor?

Gunboat-Diplomat 2014.07.28. 18:27:33

@martineden:

Menjél nyugodtan nagysági sorrendben, az ilyen gázai témájú cikkek alá meg majd kommentelj akkor, amikor idáig érsz.

martineden 2014.07.28. 20:22:30

@Gunboat-Diplomat: Kifogytak az ervek?Ja csak az izraeliek lehetnek bunbakok.Bar egyreszt igazad van,mert ha nem talaltak volna ki sajat vallast maguknak akkor se keresztenyek se mohamedanok nem lennenek most.Mennyi gazembersegtol szabadult volna meg a vilag
süti beállítások módosítása