A hírek tele vannak manapság Putyinnal és Oroszországgal. Idén márciusban figyelt fel először a világ Vlagyimir Putyin birodalomépítő szándékaira, amikor hadseregével megszállta a Krím félszigetet. Majd jött az ukrán válság, melyben nyilvánvalóvá vált: az oroszok titokban fegyverekkel és katonákkal segítik a háttérből a Kelet-Ukrajnában harcoló felkelőket. Ez egyébként a napokban újabb bizonyítást nyert, amikor kiderült, hogy a 280 kamionból álló moszkvai segélyszállítmánnyal orosz páncélozott harci járművek is bejutottak Ukrajnába, a felkelők megsegítésére. Az ukrán válság kellő közepén, július 17-én következett annak a szerencsétlenül járt maláj gépnek a lelövése (és a 300 ártatlan civil halála) mely után a nyugati országoknak végképp elege lett Putyinból. Jöttek a szankciók, melyek elsősorban az orosz pénzvilágot és a kettős felhasználású termékek - a katonai és polgári célokra egyaránt fordítható cikkek – kereskedelmét korlátozták. Persze azóta Oroszország is „bevetett” ellenszankciókat az EU felé, de egyre nyilvánvalóbb, hogy Oroszország számára hosszútávon óriási gondokat fog okozni a nemzetközi elszigetelődés. Az infláció a januári 4,8% -ról már 7,5% -ra nőtt Oroszországban, és idén eddig - kifejezetten a szankciókkal összefüggésben - már 23 milliárdot elérő kárt könyvelhet el Putyin birodalma (ami az orosz GDP 1,5%-a). Ha pedig maradnak a nyugati szankciók (és esetleg tovább szélesednek), akkor jövőre Moszkva további 75 milliárd dollárt veszíthet (ami már az ország GDP-jének 4,8%-a.)
Kérdés: mit tervez Putyin? Alig öt pontba foglalható az egész:
1.) Első helyen egy belpolitikai cél szerepel mégpedig a hazai népszerűség megőrzése és növelése. Putyin saját népszerűségét Oroszországban azzal az imidzsel próbálja feljebb tolni, hogy ő valójában egy világgal harcoló orosz hazafi, aki népéért küzd mindenkivel szemben. Ehhez fenn kell tartania a nyugat-ellenes retorikát. Egyelőre úgy tűnik bejött neki ez a taktika, mert az oroszok túlnyomó többsége még mindig támogatja. Szüksége is van erre, mert már 15 éve van hatalmon.
2.) A Putyini politika második célja külpolitikai jellegű. Az orosz elnök országát világhatalmi tényezőként szeretné pozícionálni afféle megkerülhetetlen szuperhatalomként, mely minden nemzetközi kérdésbe beleszólhat! Ehhez Putyin a hadsereget használja fel, azt a látszatot keltve, hogy országának hadereje az USA -val egy szinten áll, vagyis a legnagyobb a világon. Ez viszont nem igaz. Oroszország hadserege valóban hatalmas, de elavultnak számít, és nagyarányú fejlesztéseket igényel. Ezeket el is kezdték már, Szergej Sojgu hadügyminiszter vezetésével. Céljuk: 2020-ig a teljes orosz haderő eszközállományának 70%-át lecserélni, korszerűbb eszközökre. Csakhogy ehhez töménytelen mennyiségű pénz kell, amit Putyinnak egyre nehezebb lesz biztosítania, ha a nemzetközi összefogás sokáig zárolja előtte a tőkepiacokat. Putyin erőfitogtató magatartása (Krím elfoglalása, és a Kelet-ukrajnai beavatkozások) mögött egyébként annak terve is érezhető, hogy Oroszország szeretné továbbra is fenntartani hadiiparának partnerkapcsolatait Észak-Afrikában, Délkelet Ázsiában Iránban és Indiában. Ezek a területek és országok ugyanis tavaly összesen 29,7 milliárd dollár értékben vásároltak fegyvereket Oroszországtól. (Egyedül India fizetett 13,6 milliárdot Moszkvának, rengeteg fegyver – köztük harckocsik – megvásárlásakor.) A hatalmas partnerhálózat szempontjából lényeges tehát, hogy Oroszországot az említett államok valódi katonai szuperhatalomnak higgyék. Ez pedig biztosított, ha Putyin látványos terjeszkedéseket folytat határai mentén (Grúziában, Csecsenföldön, a Krímben és Ukrajnában) és nyíltan szembeszáll a NATO államokkal.
3.) Harmadik tényező, hogy Putyin az agresszív külpolitikával nyomást szeretne gyakorolni a környező országokra, főleg azokra, melyek korábban a Szovjetunió részei voltak (FÁK államok és balti országok). A nyomásgyakorlás célja, hogy a Moszkvához valamilyen módon kötődő államok elfogadják Oroszország vezető szerepét, szoros gazdasági kapcsolatait (az "orosz medve" ölelését) és katonai szövetségét. Ha az orosz határok mentén mindenütt azt látják, hogy Moszkva még Ukrajnát is képes megleckéztetni, akkor nem is próbálkoznak a távolságtartással, elszakadással (esetleg Oroszország vetélytársaihoz való közeledéssel).
4.) A negyedik Putyini cél az európai országok megtévesztése. Az erőt mutató politika számtalan országot fordít Moszkva felé, melyek mind azt hiszik, hogy az orosz gazdaság erős, mindenkitől független, tehát ideális kereskedelmi és gazdasági partner. A dolog sikerét mutatja, hogy máris több állam próbál gazdasági kapcsolatokat kiépíteni Oroszországgal, főleg azon országok közül, melyek az EU elvárás rendszerét túl szorosnak érzik. A megtévesztés tökéletes, pedig az orosz gazdaság korántsem olyan erős, mint amilyennek sokan hiszik. Ennek szemléltetésére sok adatot be lehetne mutatni, de legnyilvánvalóbban a nominális abszolút GDP jelzi. Ez 2012-ben Oroszországban 2,03 billió dollár volt, miközben az EU 16,7 billió dollárt, az USA pedig 16,2 billió dollárt teljesített. A különbség hatalmas és látványos, főleg akkor, ha az USA és az Európai Unió EGYÜTTES teljesítményét (33 billió dollár) vetjük össze az oroszok alig 2 billiós eredményével! Ha pedig megnézzük az országok GDP listáját kiderül: Putyin állama csak a 8. helyen van. Megelőzi: USA, Kína, Japán, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, sőt Brazília is. Oroszország gazdasága tehát jelentős ugyan (ezt senki nem tagadja), de megingathatatlan ereje és nagysága (főleg az USA -val és az EU -val összevetve) mítosz csupán. Egy ügyesen tálalt legenda, mely Putyin ravasz és nagyon ügyes kommunikációs stratégiájának (és trükkjeinek) hatékonyságát dicséri.
5.) Végül ötödik cél az EU illetve az USA elbizonytalanítása Oroszország valós helyzetével, teljesítőképességével és gazdasági-katonai erejével kapcsolatban. Bár mára a Föld legnagyobb gazdasági tőkekoncentrációja az USA és az EU körül alakult ki (euro atlanti tömb), egyre inkább megerősödni látszik az úgynevezett második pólus is, elsősorban a BRICS államok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) körül. (Ehhez a tömbhöz közeledik ma már Irán és több arab állam is.) Ma Putyin a nyugat felé azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy nincs szüksége az amerikai és Nyugat-európai tőkére, és inkább a nyugat érdeke a gazdasági kapcsolatok építése Oroszországgal, mintsem fordítva. Ez egy valódi - a nyugattól nagyrészt független - gazdasági világhatalom (hamis) képével ruházza fel a Putyini birodalmat, és a Moszkvával való szembenállás (szankcionálás) feladására késztetheti a nyugatot.
A gáz illetve olaj kérdés
Erősíti ezt a képet a tény, hogy Oroszország látja el gázzal Európa egy részét. Tavaly (2013-ben) Moszkva 145 milliárd köbméter földgázt szállított az öreg kontinensre, ami a teljes szükséglet 28%-át fedezte. (Európa évi 500 milliárd köbméter gázt használ, aminek tekintélyes része Afrikából érkezik, vagy saját kitermelés.) Az oroszoktól érkező gáz 3-4 fővezeték rendszeren zajlik:
- Északi Áramlat: A Balti-tenger alatt, az Oroszországi Viborgtól, a németországi Greifswalig fut. 2014-re évi 55 milliárd m3 gázt szállít Németországba. (Két db együtt futó vezetéken.) Fő üzemeltető az orosz Gazprom.
- Jamal 1-2. gázvezetékek: Oroszországból Belorusszián és Lengyelországon keresztül vezetnek Németországba. 50 milliárd m3 feletti szállítóteljesítménnyel.
- Ukrajnai gázvezetékek: Ukrajnán keresztül szállítják Európában az orosz és kazah gázmezők készleteit, mégpedig Szlovákián áthaladva.
- Függőben lévő gázvezetékek: Nabucco (Azerbajdzsánból Törökországon és a Balkánon át haladt volna Ausztriáig, de az azeriek 2013-ban lefújták.) Déli-Áramlat (a Nabucco vetélytársaként 2007-ben indult projekt Oroszországból a Fekete-tenger alatt Bulgáriába és Szerbiába. 2014-ben leállították.) A Kék Áramlat jelenleg is működik, de csak Oroszország és Törökország közt.
(Ami az orosz kőolaj-szállításokat illeti a "Barátság" kőaljvezetéket kell kiemelni, ami 70 millió tonnás szállítókapacitásával.) Ha a legfejlettebb európai ország, Németország gázellátását nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy gázigényének 38% -a, olajszükségletének 35%-a, szénigényének pedig 25%-a érkezik Oroszországból. Ez teljes energiaigényük egynegyede. Úgy néz ki tehát, hogy a "gáz-ellátás" Putyin legfőbb ütőkártyája, ám ugyanakkor kétélű fegyver is, tekintve, hogy a földgáz-kereskedelemből származik Oroszország legtöbb bevétele. A Tőzsdefórum adatai szerint: "Oroszország valutabevételeinek kétharmada a kőolaj és földgázeladásoktól függ, s egyelőre az európai piac Moszkva számára pótolhatatlan és kikerülhetetlen."
Összességében elmondható: Vlagyimir Putyin egy nagy „játékos”, a mai nemzetközi politikus-mezőny fenegyereke. Taktikázik és szerencsejátékot űz saját népével, ami többféleképpen végződhet. Előfordulhat, hogy hosszabb időre sikerül megtévesztenie mindenkit, de az is, hogy végül a valós erőviszonyok érvényesülnek, és elbukik. Ebben az esetben magával ránthatja mindazokat, akik Oroszországhoz kötik jövőjüket.
A témához kapcsolódó posztjaink:
