Világpolitika, diplomácia, biztonságpolitika, nemzetközi folyamatok, külpolitika

Világesemények

A szíriai helyzet veszélye az amerikai csapatkivonás után [39.]

2018. december 23. - Világesemények

Donald Trump a napokban jelentette be, hogy elrendeli az amerikai csapatok kivonását Szíriából. A lépés, ha valóban sor kerül rá, nem csupán a nagyjából 2000 amerikai fegyveres távozását jelentené, hanem velük együtt valószínűleg a fegyverszállítmányok és egyéb támogatások felfüggesztését is. Pedig ezek a támogatások sokat jelentettek (jelentenek) az Aszad ellen harcoló Szabad Szíriai Hadseregnek, mely komoly nehézségekkel néz szembe Aszad mellett az oroszok, irániak (Hezbollah), kurdok, törökök és iszlamisták (ISIS) támadásai miatt is. 

sziria_harckocsi.jpg

Az amerikai kivonulás lehetséges következményei közt első helyen említhető az orosz-iráni előretörés a térségben. Az orosz hadsereg 2015 szeptember 30 óta van jelen fokozott erőkkel Szíriában, így összesen már több mint három éve támogatja a szíriai diktátort. A támogatás mögött komoly érdekek húzódnak, hiszen egyedül Aszad tudja garantálni Putyin számára a szíriai orosz támaszpontok (pl. Hmeimim) és kikötők (pl. Tartus) jövőben is folyamatos és akadálytalan orosz használatát. Az alku eddig jól működött: az orosz bombázók, vadászgépek illetve rakétaelhárító rendszerek sikerrel biztosítják Szíria tengerparti területeinek Aszadista birtoklását (sőt bővítését), Aszad pedig erős kézzel uralja területeit, miközben biztosítja az oroszok kéréseit minden támaszpontjukkal kapcsolatban. Putyin egy tekintetben nyugodtan alhat: amíg Aszad vezeti Szíriát és amíg befolyása kiterjed a tengerparti részekre, addig az orosz támaszpontok biztonsága is garantált. Ha azonban Aszad megbukik és Szíria hivatalos vezetése új erők kezébe kerül, az orosz támaszpontok legitim használata kérdésessé válhat. Innentől csak idő kérdése, hogy az új damaszkuszi vezetés mikor szólítja fel távozásra az oroszokat, melynek ha nem tesznek eleget az ENSZ elé kerülhet az ügy és széleskörű nemzetközi koalíció állhat velük szemben. (Még ha az ENSZ -től nem is kell tartania Putyinnak, hisz országa az ENSZ BT tagja, elvesztené legitimitását csapatainak szíriai jelenléte, ami komoly presztízsveszteség volna számára.)

sziria_tamaszpontok.jpg

Orosz és amerikai támaszpontok Szíriában (debka.com)

Az amerikai kivonulással azonban a dolgok Moszkva számára kedvezően alakulnak. Putyin szíriai hadserege  (melynek méretéről senki nem tud biztosat, de az elemzők 500 és 1000 közé teszik létszámukat) kiteljesedhet, a Hezbollahhal összefogva eltiporhatja a szíriai ellenzék erőit, megegyezhet Erdogannal, majd visszaszoríthatja a kurdokat és iszlamistákat is. Mint köztudott, a 80-as évek közepén, Libanonban megalakult sìita Hezbollah, a kezdetektől Irán támogatásával működik. (Teherán egyébként minden síita szervezetet segít, például a jemeni huszikat is.) Emiatt az orosz-iráni "barátság" egyben a Hezbollah és Moszkva barátságát is jelenti.

Az oroszokat illetően megjegyzendő még, hogy katonai jelenlétük ereje nem a létszámban, hanem a bevetésre kerülő haditechnikában jelentős, főleg a vadászgépek, vadászbombázók, elhárító rendszerek révén. Az igazi veszély azonban a térségben inkább az Izraellel szembeni fellépésben rejlik: az irániak ugyanis az amerikaiak távozása után valószínűleg nagyobb erőkkel fogják majd támadni a zsidó államot, mely ellencsapásokra kényszerül, ezek kivédésében pedig Oroszországnak ki kell majd segítenie szövetségesét. Így nagyon könnyen kialakulhat egy orosz - izraeli válság, mely már globális veszélyeket is magában rejt.

A régió három katonai nagyhatalma (sorrendben): Törökország, Irán és Izrael, melyhez két globális nagyhatalom, Oroszország és Amerika "társul", míg a kisebb "szereplőket": a kurdok, az ISIS, a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA), és egyéb iszlamista csoportok jelentik. Ma az a helyzet, hogy Szíriában a legtöbb erő Aszad, az őt támogató orosz haderő, illetve a velük szövetséges iráni csapatok (Hezbollah) együttesének kezében összpontosul. Az amerikai kivonulással erejük tovább fog növekedni. A jövő nagy kérdése: mihez kezdenek ezzel a túlhatalommal? Az alábbi térkép (mely az idei márciusi állapotot mutatja meg) jól látható, hogy milyen jelentős területeket birtokolnak Szíriában a kormányerők (ezek bordó színnel jelöl részek) és mennyire kicsiny a kékkel jelzett szíriai ellenzék területe. A kurdok vezette DFNS befolyása jelentős még (mustár színnel jelölve), ám túl sok ellenségük van ahhoz, hogy tartóssá tudják tenni hatalmukat. 

sziria_usa_kivonulas.jpg

Az elkövetkező hónapok eseményeit találgatva a leglényegesebb kérdések: mit tesz az oroszok és irániak támogatta Aszad-hadsereg és eszkalálódik e a válság Izrael fokozódó bevonásával?

Ha érdekesnek találtad, lájkolj bennünket a Facebook -on is.

vilagesemenyek_cimer.jpg

2018.12.23.(00:11)

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagesemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr1114508114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2018.12.24. 18:37:35

Szerintem az első lépés az lesz, hogy Erdogan lerohanja a kurd területeket. Most már semmi nem áll az útjába.

Control. 2018.12.24. 18:56:36

@exterminador: Három veszély jöhet az amerikai kivonulás után:

1. A kurdok teljes lerohanása a törökök által
2. Szíria teljes területének letohanása az orosz-iráni összefogás haderejével.
3. Az iszlamisták (ISIS, Al-Nusra) újra megerősödése

Világesemények · http://vilagesemenyek.blog.hu/ 2018.12.24. 19:29:45

@NORAD: Egy orosz - iráni szövetség kínai támogatottsággal egyébként is veszélyes "konstelláció". Sziriában ha megegyeznek a törökökkel, akkor uralhatják az egész térséget.

Shawher 2018.12.24. 21:20:01

Érdemes megnézni a friss damaszkuszi karácsonyi fotókat, remélem, ez vár az ország többi részére is.

Tuvalu 2018.12.24. 21:20:51

Az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy a kurdok gyorsan megegyeznek Aszaddal, mint ahogy Afrin esetében is tették. Egy Aszad által ellenőrzött területre Erdogan már nem csaphat oda olyan könnyen. Persze ebben az esetben lenne teljesen egyértelműen látható, hogy névleges amerikai felügyelet helyett tényleges Aszad-orosz fennhatóság alá kerül egy terület. Ami mégsem biztos hogy Trump beklövése, mert nem tudhatjuk, hogy ERdogannak konkrétan mit bizniszelt le az öreg. Tehát még az is lehet, hogy a végén Erdogan esik pofára, mert semmit nem kap cserébe.

Control. 2018.12.25. 00:24:55

@exterminador: @Világesemények: negyedik veszélyként megemlíthető Izrael fokozatos "bevonódása" a sziriai válságba a Hezbollah miatt, mely az orosz térnyeréssel fokozhatja támadásait az izraeli érdekeltségek és területek ellen.

Laciiiii55 2018.12.25. 08:37:00

Gugliz, fsa soldier eats heart. Persze próbálták amcsik meg a csatlósaik kimosdatni. Jobb ha ezek nem kapnak több fegyvert.

chrisred 2018.12.25. 11:14:21

@NORAD: 4. Izrael radikalizálódása.

Laciiiii55 2018.12.25. 11:14:31

Nem értem mi ez a meglepődés, Trump a választások elött mondta hogy ez lesz,ezért is szavaztak rá, örülni kéne, hogy győzött a demokrácia. Szerintem viszont semmi nem fog változni, az ensz meg a nato majd átveszi az amcsik helyét, akik továbbra is szállítják a fegyvereket.

oassasa 2018.12.25. 11:14:46

1,)USA-nak csak egy célja lehet. Törökországot leválasztani az Orosz, Szír és Irán érdekszövetségi blokkból. Ezzel jó esetben visszaállhat a 2011 év előtti állapot.
2.)Izraelt senki sem támadta , de Izrael a tűzszünetet megsértve, többször támadott szíriai célpontokat.

apro_marosan_petergabor 2018.12.25. 11:15:34

A motto:
"Az igazi veszély azonban inkább az Izraellel szembeni fellépésben rejlik: az irániak ugyanis az amerikaiak távozása után valószínűleg nagyobb erőkkel fogják majd támadni a zsidó államot (((mely ellencsapásokra kényszerül, ezek kivédésében pedig Oroszországnak ki kell majd segítenie szövetségesét. Így nagyon könnyen kialakulhat egy orosz - izraeli válság, mely már globális veszélyeket is magában rejt.)))"
Egyértelmű, az egész úgynevezett "arab tavasz" Izrael érdekeiről szólt, Izrael gerjesztette a háttérből. Izrael vissza akarta szorítani Iránt, félt annak atomfejlesztésétől (de bombázni Irakon, Líbián át tudta volna egy erős Szíria mellett...), ezért szét kellett törnie a körülötte lévő arab államokat. Így nulláztás le nyugati-USA segítségével Irakot, Líbiát lehetetlenítették el Egyiptomot és nullázták le majdnem Szíriát.
De ugorjunk vissza mindezek elé - Líbia, Szíria és Irak is élhető államok voltak - Afrikai, Közel-Keleti mércével, viszonylagos jóléttel, polgáraik külföldi egyetemeken tanulhattak. Most mind por és rom.
Most mindössze a státus visszaállításáról van szó. Az USA katonai kivonulásával lassan helyre fog állni a béke, s lehet az országokat újjá építeni.
Az USA -jelenlegi - elnöke megunta (helyesen) a világcsendőri szerepet, s más léptékben gondolkodik - hasonlóan, mint Reagen, csillagháborúban, űrhadtestekkel akarja védeni az USA globális érdekeit - nem pedig belebonyolódni afganisztáni, KK-i helyi villongásokba. Ezeket oldják meg az érintett felek (India, Pakisztán, Izrael, Török, Szír, Lib, Irán stb. országok).

Jager_ 2018.12.25. 11:29:05

Érthető is Izrael félelme, végtére is Irán már vagy 30 éve fenyegeti folyamatosan a zsidó államot. Egy ideje atomcsapással is. Szerintem sokan emlékeznek még Mahmud Ahmadinezsád sokat idézett mondatára: „Izraelt le kell söpörni a térképről”

Ami meg a "lenullázást illeti, amit írtál: "így nullázták le nyugati-USA segítségével Irakot, Líbiát" A szívem vérzik ezekért a terror államokért, de jól tették. Lehet, hogy te pártolod a szunnita terror-kiképző bázisokat, ahonnan, aztán ide küldik a Musztafákat és Mohamedeket robbantgatni, de nekem annyira nem jönnek be.

Trump, a szállodás pedig semmit nem ért a világpolitikához. Ezért mondott le körülötte minden értelmes tanácsadó. Most miatta az USA magára hagyja a szövetségeseit a térségben, ami miatt egy síita előretörés fog következni. Egyetlen állam, mely ezt megakadályozhatja, az Izrael. De félő, hogy egyedül kevés lesz.

Alick 2018.12.25. 20:31:33

Időszerű döntés volt, bár nehéz lesz Trump-nak helyrehoznia mindazt, amit az elődei elcsesztek... nem is annyira az amerikai katonai jelenlétre gondolok, hanem az allah akbar-t ordibáló majmok kezében levő, korszerűnek mondható nyugati fegyverekre (és persze a nagyszámú közel-keleti menekültre).
Bár Asszad, a néha Kadhafi és Szaddam nagy germók voltak, de mivel az országukat alapvetően uralták, lehetett stratégiát kialakítani velük kapcsolatban. Az utánuk maradt és/vagy ellenük fellépő, egymással is harcban álló iszlamista frakciókkal jóval nehezebb lesz mit kezdeni...
süti beállítások módosítása