Világpolitika, diplomácia, biztonságpolitika, nemzetközi folyamatok, külpolitika

Világesemények

Nagyon veszélyes a nemzetközi helyzet Szíria kapcsán [36.]

2017. április 08. - Világesemények

Trump választási győzelme óta jelentős nemzetközi kockázati tényezőt jelent, hiszen mindenféle diplomáciai, külpolitikai felkészültség nélkül vette kezébe az USA irányítását. Kampányában még a Putyinnal való barátságát és az Oroszországgal való békés egymás mellett élés szükségszerűségét hirdette, ugyanakkor elemzők már akkor figyelmeztettek: erőszakossága, politikai hozzá nem értése, az üzleti életből hozott rámenőssége, hatalommániája miatt csak idő kérdése, hogy ellentétbe kerüljön az ugyancsak agresszorként viselkedő moszkvai vezetéssel. Most ez az idő elérkezett.

A szíriai diktátor, Bassár el-Aszad gátlástalan, kegyetlen, mindenre képes háborús politikát folyat, miközben élvezi Putyin segítő támogatását és a Szuhoj vadászgépek megnyugtató védelmét is. Szíriában Aszad támogatottsága elenyésző és csak egy vékony nyugati országsávra terjed ki (lásd a térképen a piros vonallal határolt részt) Ugyanakkor uralma diktatórikus jellegű, módszerei pedig enyhén szólva sem felelnek meg az emberiesség normáinak. Nyugodtan kijelenthetjük: semmilyen szempontból nem alkalmas egy ország vezetésére.

sziria_vilagesemenyek.jpg

Aszad a legutolsó "húzása" alkalmával néhány napja vegyi-fegyvereket vetett be saját népe ellen, mely támadásban ártatlan gyerekek is meghaltak. Ez a keddi eset Japántól Brazíliáig az egész világot felháborította indokolatlan, kegyetlen és brutális jellege miatt. Az amerikai elnök, Donald Trump elhamarkodottan radikális lépésre szánta el magát az ügy kapcsán: azonnali parancsot adott a megtorlásra. Az amerikai hadsereg a Földközi-tengerről Tomahawk rakétákat lőtt ki szíriai orosz területekre. A célpont Aszad uralma alá eső, oroszok által védett Homsz tartomány volt, annak is al-Sajrat melletti légibázisa. A támaszpont használhatatlanná vált (mondjuk egy ideig innen nem is tudnak majd vegyi-fegyvereket bevetni arab gyerekek ellen)

A szíriai csapda

Az amerikai támadásra érkező orosz reakciókra nem kellett sokat várni. Putyin azonnal felfüggesztette a szíriai repülésbiztonsági megállapodást, mely eddig garantálta, hogy amerikaiak és oroszok ne támadjanak, akár véletlenül se egymásra. Amellett az ENSZ elé vitte az ügyet, mert álláspontja szerint egy szuverén országot ért külső támadás. Hogy Putyin mit ért szuverén országon, - amikor kedvence, Aszad csak egy néhány tízezer négyzetkilométeres sávot ural és saját népének minimum 80% -a már rég elzavarta volna, ha az orosz hadsereg nem állna mögötte - rejtély marad. Mindenesetre az amerikai - orosz viszony hidegháborús mélypontra zuhant.

A csapda lényege a következő: 

Nem lehet széleskörű nemzetközi összefogás a szíriai rendezésért két ország miatt: az egyik Oroszország, aki a mindenki által gyűlölt Aszadot támogatja, a másik pedig Törökország, aki az Iszlám Állam ellen leginkább küzdő kurdokat szeretné eltüntetni a térképről. A nagyobb gondot Putyin jelenti. A kérdés úgy fogalmazódik meg, hogy a nagy hatalmú orosz diktátor miért támogatja foggal körömmel Aszadot? A válasz egyszerű: mert csak ő garantálja egyértelműen, az orosz hadsereg különleges kiváltságait Szíriában. Ilyen kiváltság bizonyos tengerparti és egyéb támaszpontok fenntartása és az erős kereskedelmi kapcsolatok megmaradása. Ha bármilyen más erő kezébe kerül Szíria, az oroszoknak vége a térségben.

A fentiekből következik, hogy Aszad plusz az orosz hadsereg együttesen szinte a végtelenségig képesek fenntartani Szíria megosztottságát. Ezt bizonyítja, hogy a nyugati országrészt viszonylag stabilan uralni tudják, már jó ideje. Nyilvánvalóan Szíria kettéosztását akarják elérni, melyben az értékes tengerparti határsáv, a tengeri kikötőkkel és támaszpontokkal együtt - afféle kis-Oroszországként - véglegesen az ölükbe pottyanhat. Ez a terv azonban természetesen egyik környező félnek sem felel meg.

Most a keddi incidens után a végletekig kiéleződhet a nemzetközi helyzet Szíriában, hiszen könnyen lehet, hogy amerikai és orosz erők egymás ellen is bevetéseket hajtanak végre. Egy nagyobb halálos áldozatokat követelő támadás pedig - melyben akár több tucat amerikai vagy orosz katona halna meg - kiválthatja a két nagyhatalom közti háborús helyzetet is. Ennek pedig beláthatatlan globális következményei lennének.

2017.04.08.(11:05)

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagesemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr9912408851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirjam123 2017.04.08. 13:37:42

Nem fog az USA, és Oroszország egymásnak esni. Ebben teljesen biztos vagyok. Ez a lényege az írásnak, hogy így lesz. De nem lesz így. Amúgy az elemzés tetszik, megvilágítja az elég kusza helyzetet. Ja és egy másik Törökország is nagyon örült az Asszad elleni rakétatámadásnak.

Világesemények · http://vilagesemenyek.blog.hu/ 2017.04.08. 13:40:05

@mirjam123: ... mi nem vagyunk ebben "teljesen biztosak" ... csak reméljük. Mindenki érdekében.

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2017.04.08. 14:33:15

"Szíriában Aszad támogatottsága elenyésző és csak egy vékony nyugati országsávra terjed ki (lásd a térképet)" - pont ez a vékony sáv az, ami nagyjából lefedi az ország legsűrűbben lakott területeit, így a dolog összetettebb ennél.

Világesemények · http://vilagesemenyek.blog.hu/ 2017.04.08. 15:05:11

Kedves Ravasz Figyelmeztetés! Ugye nem várod, hogy becsmérlő, uszító és képtelenségeket állító hozzászólásodat megjelentessük. Nem az a baj vele, hogy nélkülözi a legelemibb rálátást is, és csupán az általad sztárolt "jóságos" Aszadot illetve a vele szemben álló gonosz ISIS -re korlátozza az egész polgárháborút, a moszkvai propagandát fújva, mely szerint mindenki aki az Aszad ellensége, az automatikusan csakis terrorista lehet. A baj inkább az vele, hogy minősítget és arra uszít, hogy ha valaki a véreskezű diktátort kritizálja akkor az az iszlamista terrort segíti. Ez a putyini propaganda az, amit nem szeretnénk itt látni.

lombozódó 2017.04.08. 15:06:12

........Az Egyesült Államok péntek hajnalban masszív légicsapást mért egy Homsz tartománybeli szíriai légi támaszpontra, megtorlásul a keddi, 87 halálos áldozatot követelő Hán Sejkún-i vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet ( VÁDOLJA ) vádolja..................
Akkor ugye ez még nem tény.:-))) Te viszont már ismered a tényeket is :-DD

index.hu/kulfold/2017/04/08/ismet_legitamadas_erte_a_korabban_vegyifegyverrel_sujtott_sziriai_varost/

Világesemények · http://vilagesemenyek.blog.hu/ 2017.04.08. 15:07:56

@lombozódó: Mi a gondod valójában? Tény, hogy az USA vádolja Aszadot, és ellencsapást mért rájuk. Mi a posztban ennyit írtunk le.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2017.04.08. 15:18:50

Jó összefoglaló, "gyenge" jóslatokkal

exterminador 2017.04.08. 15:19:58

Pedig tény, hogy Asszad ellenzéke tele van vállalhatatlan frakciókkal, mint például az Al-Núszra Front, ami az Al-Kaida szíriai leányvállalata. Én úgy vélem, egyik oldal sem különb a másiknál.

Világesemények · http://vilagesemenyek.blog.hu/ 2017.04.08. 15:21:59

Killary Fucking! Röviden is elküldhetnénk melegebb éghajlatra az alapján amit odaszartál nekünk komment címén, de a magadfajta egybites szellemi teljesítményű emberekkel elnézőbbek vagyunk. Széles a világháló, másutt biztosan szívesen veszik bölcsességeidet! :-)

lombozódó 2017.04.08. 18:21:58

@Világpolitika: Hát pot amit leírtam:

Szóval nem???
...............................Aszad a legutolsó "húzása" alkalmával néhány napja vegyi-fegyvereket vetett be saját népe ellen, mely támadásban ártatlan gyerekek is meghaltak.............................

.................................Szombati beszédében Róháni követelte, hogy állítsanak fel "egy független bizottságot (...) semleges országok részvételével az állítólagos szíriai vegyi támadás kivizsgálására, mivel az ENSZ tudomása szerint Szíria nem rendelkezik vegyi fegyverekkel"................

de
........................... Haszan Róháni iráni államfő azzal vádolta meg szombaton Donald Trump amerikai elnököt, hogy a terrorista csoportokat segíti Szíriában. "Ez az úr, aki hatalomra került az Egyesült Államokban, azt állította, hogy le akarja győzni a terrorizmust, ma azonban minden szíriai terrorcsoport az amerikai támadást ünnepli" ...........................

Lényeg a lényeg itt mindenki hunyó:-)))

dare 2017.04.08. 18:22:36

Veszélyesnek veszélyes a helyzet, és szinte csak Putyinon múlik mennyit akar majd kockáztatni.
Úgy vagyok ezzel a szituval, míg az amerikai meg a kínai elnök vacsora csatáznak, addig Putyin egy picit lehetne higgadtabb, mert nagyon egyedül fog maradni ebben a buliban.
Nagyon sok anyahajót meg rakétát kellene élesítenie, hogy nyugodtabban figyelje az eseményeket.

Világesemények · http://vilagesemenyek.blog.hu/ 2017.04.08. 18:41:17

@lombozódó:
Ok. Egyelőre nincs perdöntő bizonyíték, hogy Aszad volt, de ha nem ő tette, akkor ugyan ki??? Ez jó kérdés nem?

A másik:
az lehetséges, hogy Szíria nem rendelkezik vegyi-fegyverrel, de az őt mindenben támogató Oroszország igen.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.08. 19:13:08

Nem lesz világháború. Oroszország tisztázta: ha bárki megtámadja konvecionális fegyverrel, atommal fog megtorolni, így nem akar senki Oroszországra támadni.

dare 2017.04.08. 19:13:30

@lombozódó: Az oroszokon és az irániakon kívül azért olyan sok hunyó nincsen.
Majd ha többen felsorakoznak mögéjük, akkor én is beállok a kétkedők sorába.
De eddig nagyon úgy fest, ez a ketten vagyunk a világ ellen kevés lesz, bármekkora nagyhatalom is az egyik.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.04.08. 19:18:20

@MaxVal BircaMan HJCD: Attól még hogy ezt Oroszország kijelentette, még simán előfordulhat a szíriai katonáikat fossá lövi egy amerikai drón. Na, akkor már elő is áll a helyzet, hogy most akkor mi a franc lesz. A törökök is leszedték már egy-két helikopterüket és akkor is nagyon nagy volt az ökölrázás a Kremlben. Éppen azért reális a posztban leírt veszély, mert Putyin minden szarért előhozhatja az atomfegyver ütőkártyáját.

2017.04.08. 21:11:27

A szir helyzet egy nagyn sokszereplos dolog, nem annyira fekete-feher, mint azt sokan latni szeretnek. A szir ellenzek sem egyseges, a kurdok is a sajat erdekuket keresik, a torokok is, az iraniak is. Nincsenek jofiuk a tortenetben, csak haborus bunosok minden oldalrol: Asszad is, az ellenzeke is, a kurdok is, az ISIS is, es az Al Nuszra is, es mindenki mas.

Az oroszok is, az amerikaiak is es az EU is ott tevednek, hogy ebbe a kaoszba kivulrol probalnak belenyulkalni. Harmojuk kozul egyiknek a hazai kozvelemenye sem tudna elfogadni katonai vesztesegeket, ezert a kurdoktol es a torokoktol remelik az emberaldozatot, ok pedig csak penzel, dronokkal, raketakkal avatkozgatnak be, amivel csak fokozzak a kaoszt. Pl amikor a kurdok mar egesz jol alltak az ISIS ellen, akkor a torokok a kurdok allasait es utanpotlasat bombaztak le, mert nehogy mar a kurdok megerosodjenek. Igy biztosan nem lesz megoldas.

A civilek mar hatodik eve szenvednek, egyre tobb a menekult, a nagyhatalmak meg egymas fele erodemonstralnak. Sziriaban lassan mar semmi infrastruktura nincsen, minden elpusztult. A verengzesrol meg teljes kep sincsen, hiszen minden erintett mast mond. Ha vegre bejut oda egy nemzetkozi vizsgalobizottsag, biztosan sok borzalomrol adnak majd meg hirt, amirol most meg nem is tudunk pl. tomegsirokrol, kinzasokrol stb.

Nagyon nem hianyzott most Trump raketazgatasa. Anelkul lott, hogy egyaltalan kiderult volna, hogy mi tortent. Nagyon felelotlen igy, tajekozodas nelkul, pusztan erzelmi felindulasbol beleavatkozni egy bonyolult katonai helyzetbe, foleg ugy, hogy mas nagyhatalmak is a tersegben vannak.

]{udarauszkasz 2017.04.08. 23:02:22

@mirjam123: ebben azert ketelkedem,mert a hideghaboru idejen hatalmon levok minimum gyerekkent mar ateltek egy 2. vilaghaborut. A mai politikusok viszont vagy hatalommanias orultek,vagy pedig elkenyeztetett managergyerekek,akik soha nem lattak sajat szemukkel, mire kepes egy az egesz vilagon vegigsopro haboru,ahol egesz orszagok semmisulnek meg, civilizaciok dolnekbromba, evezredes allapotok valtoznak meg secperc alatt. Europa tanult ebbol,de nem messze 5osre vizsgazott. Oroszorszag rossz tetelt magolt, Amerikanak meg egyszeruen nem volt mibol tanulni,ott nem is volt joforman semmi,csak a sereg mozgolodott. A mai kozepkoru generacio egy resze meg elkenyeztetett szociopatakbol all,akiknek olyan magas az ingerkuszobe,hogy meg a gombafelho ala is kifekudnenek napozni.

if you 2017.04.09. 10:09:29

Az arab világban a demokrácia nem értelmezhető az adott társadalmi fejlettségi szintjükön!Szíria a többi arab(kivéve,talán Jordánia) államhoz képest sokkal demokratikusabb és szekulárisabb volt mint az USA "barát" államok ! Ha ezt kétségbe vonod akkor,legelemibb rálátás nálad is hiányzik! Aszad bűne az Orosz támaszpontok!

kiskutyauto 2017.04.09. 10:09:31

Ennél kicsit még árnyaltabb a kép. Putyinnak Asszad ad kvázi kereskedelmi vízumot számos arab országhoz, lényegében az arab liga országaihoz. Asszad ajánlása és bizalma (és persze elsők kézből jövő, belső információi), még ma is erős ajánlás minden arab ország szemében, még Irak, Szaud-Arábia és Egyiptom is, de a kisebb országok pedig feltétel nélkül fogadják el Asszad oroszokkal kapcsolatos kereskedelmi gazdasági közvetítését, ajánlatait és ajánlásait, azaz Asszad maximálisan becsatornázza az orosz üzleti világot az arab világba, ilyen bizalmi, "beépített" embere nincs más, semmelyik más iszlám országban nincs senki, akivel ilyen kapcsolatban lenne Putyin, emiatt talán még fontosabb neki Assad, mint néhány kikötő, támaszpont és raktár (meg szabad hadi mászkálás az országban, légtérben vízeken, ezek csak habok a tortán neki), gondoljuk el, mekkora piac az arab világ! Lényegében ezt tárja szélesre meg Oroszország előtt Asszad; hiszen nyilván nélküle is lenne kereskedelem és üzletelés persze, de Asszad segítségével akár 5-10-szeresére is növekszik ez a piac Putyin számára... erről nem akar lemondani semmiképp, mert Oroszország bevételei jelentős része innen származik, ha ez beszűkül, abba tönkre is mehet az orosz gazdaság és belebukhat Putyin is akár...

Világesemények · http://vilagesemenyek.blog.hu/ 2017.04.09. 10:11:53

@kiskutyauto: Ennyire azért nem kell felértékelni Asazadot! Bukott diktátor az egész arab világban sőt az egész Földgolyón. Egyedül Putyin támogatja még, vagyis kizárólag az oroszok miatt van még némi hatalma. De inkább csak egy báb Moszkva kezében.

Az viszont igaz, hogy Putyin jelentős gazdasági előnyöket tud kicsikarnia abból, ha Asazadot hatalomban tartja.

kiskutyauto 2017.04.10. 06:46:29

@Világpolitika: Egy bukott arab diktátorral is szívesebben tárgyalnak az arab világ vezetői és jobban bíznak benne, mint egy gyaurban...
süti beállítások módosítása