Világpolitika, diplomácia, biztonságpolitika, nemzetközi folyamatok, külpolitika

Világesemények

Az ISIS világméretű terjeszkedése és magyarázat a felszámolás elhúzódására [33.]

2016. augusztus 08. - Harmat Árpád Péter

Az NBC amerikai hírügynökség szerint az FBI Nemzeti Terrorellenes Központja (NCTC) egy sajátos jelentést küldött a Fehér Háznak, melyben az ISIS világméretű terjeszkedését szemlélteti. A térkép nyilvánosságra került, és nagyon jól látható rajta, hogy az Iszlám Állam mintegy 18 országban vetette már meg a lábát. Hét afrikai ország mellett, az Arab-félszigeten, a Közel-Kelet államaiban, a Kaukázusban, Afganisztánban, Pakisztánban, illetve Bangladesben, Indonéziában (a Föld legnépesebb muszlim országában) és a Fülöp-szigeteken van működőképes sejtjük vagy bázisuk.

5_91isis_vilagterkep.jpg

Tegyük hozzá még: számtalan más országban is vannak támogatóik, sőt hírszerzési információk szerint bizonyos kormányok is segítik a Halál Kalifátusát. Erdogan (török diktátor) például az iszlamistákkal közös ellenségek - így a kurdok és Aszad - miatt  áll az ISIS oldalán (burkoltan, de azért üzletelve velük), Katar és Szaúd-Arábia pedig a síita-szunnita vallásháború okán támogatja a szunnita Iszlám államot. (Ezzel ellensúlyozni tudják a síita Irán előretörését.) Ráadásul a Közel-keleti olajmonarchiák több milliárdosa is pénzeli a terroristákat.

Az Iszlám Állam hihetetlenül agresszív és hatékony terjeszkedése egyúttal azt is jelzi, hogy iszonyúan nehéz lesz az ellenük folyó harcot sikerre vinni, hiszen már korántsem elegendő a szíriai-iraki központi terület felszámolása (lásd: térképünkön a pirossal bekarikázott részt), másutt is le kell(ene) csapni az iszlamistákra. Olyan ez mint egy terjedő tűzvész, ahol ha eltaposunk egy tűzfészket, másutt lobban fel a láng.

A térkép arra is rávilágít, hogy miért nem igyekszik az USA mindenáron felszámolni a szíriai-iraki központot. A Közel-keleti törzsterületre összpontosul ugyanis az egész iszlamista hálózat vezetése, melyet jelenleg jól be lehet határolni, sőt folyamatosan meg lehet figyelni és ellene célzott, precíziós támadásokat végrehajtani. (Ilyen támadásokban - drónokkal, vadászgépekkel, vagy kommandós egységekkel - eddig már több ISIS vezetőt is sikeresen likvidáltak az amerikaiak.) Ám ennek a bizonyos övezetnek a végleges felszámolásával az ISIS vezérkara más, ismeretlen sejtekhez települhet, vagy kialakulhat a legveszélyesebb struktúra is: több egyenértékű központ szétszórva a világban. Ezt, a hírszerzési és felderítési szempontból lázálomnak tekinthető helyzetet mindenképp igyekszik elkerülni az USA. Feltehetően ez az egyik fő oka annak, az USA hadserege 2014 óta vonakodik mindent bevetni az ISIS Közel-keleti törzsterületének felszámolására. (Az amerikaiak "lagymatag" részvételét használta ki Oroszország, amikor tavaly átvette az irányító nagyhatalom szerepét a térségben.) 

Az amerikai elnökválasztás tovább lassítja a végső megoldást, ugyanis Donald Trump győzelme esetén az USA külpolitikája teljesen új irányt vehet. Olyan irányt, mely az izolacionizmust célozza, azaz Woodrow Wilson száz évvel ezelőtti politikájához hasonlóan a távolságtartást a nagy nemzetközi konfliktusoktól. Az ISIS felszámolása azonban az egész civilizált világ érdeke három okból is. Egyrészt mert terjeszkedése - ahogyan ez a térképből jól látszódik - rohamosnak tekinthető, és egyre újabb és újabb országokat "fertőz" meg, másrészt egyre nagyobb szerephez jutva növelni fogja terrorista akcióinak számát mindenhol a világon, végül harmadrészt a migrációt népvándorlássá fokozhatja mely visszafordíthatatlan folyamatokat generálhat Európában.

Az Iszlám Állam korunk legveszélyesebb "képződménye" és csak a legerősebb államok összefogásával győzhető le. Ugyanakkor ez a bizonyos összefogás sajnos még nem látszik körvonalazódni.

Harmat Árpád Péter

Facebook oldalunk

2015.08.08.10:44

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagesemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr469803706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Nagy László 2016.08.08. 14:00:10

Az ISIS elleni harc nem választható szét korunk egyre jelentősebb vallásháborújától, melyben részint a keresztények ellen folyik háború, részint a két nagy muszlim irányzat (szunnita - síita) közt dúl élet-halál küzdelem.

Ma a síita négyesfogat: Irán, Irak, Szíria és Libanon ellen az egész szunnita világ összefogása van készülőben. A formálódó szövetség vezetői pozíciója még kiadó. Ezért a "címért" Szaúd-Arábia, Egyiptom (a legnépesebb arab állam) mellett maga az Iszlám Állam is vetélkedik, ugyanakkor együtt harcolnak az előbb említett 4 államot támogató Oroszország és Aszad ellen.

Control. 2016.08.08. 14:06:49

Az USA szempontjából tisztasor, hogy az ISIS megmaradása előnyösebb, mint megszűnése. Hogy miért?

1. Ahogyan a poszt is megállapítja, így sokkal egyszerűbb a megfigyelésük, likvidálásuk. Adott helyen vannak, egy óriási több ezer négyzetkilométeres "tábor" területén a sivatagban. Ha felszámolnák államukat, szétszóródnának és mint egy rákos áttét, mérgeznék meg a világot egyszerre több tucat helyen.

2. Amíg áll az Iszlám Állam bázisterülete, addig leköti a síita államokat és a ruszkikat. Amerikának ez a jó, mert így riválisaik elvannak ezzel a problémával, nem törnek világbefolyásra.

3. Az ISIS révén megfigyelhetőek a nem megbízható államok, szervezetek és kormányok. Tudható, hogy kik, miért és mennyivel segítik a nemzetközi terrorizmust.

Arte Peritus 2016.08.08. 14:25:43

A nagyhatalmaknak egyidejűleg kellene felszámolni a legjelentősebb fészkeket a Közel-Keleten, Nigériában és Líbiában, majd sorra eltiporni a több tucat bázisukat. Csak így működne az ISIS elleni harc. Rengetegbe kerülne, nagyon sok kockázattal járna és rengeteg veszteséget kellene elkönyvelni. A nyugati kormányok sorra belebuknának. EZÉRT nem csinálják.

Fortress 2016.08.08. 14:47:24

Ma a két legnagyobb kockázati tényező Oroszország és Erdogan diktatúrája, nem az ISIS. Az Iszlám Államot bármikor eltiporhatnák, de működni hagyják mert egy szelep, melyen keresztül levezethető sok nemzetközi feszültség. Viszont Erdogan kezében tartja a migrációt és adagolja a terroristákat Európa felé. Putyin Oroszországa pedig kliens-birodalmat épít, melynek ma már része lett a Közel-Kelet és Irán is. Mind így vagy úgy, de neki dolgoznak.

midnight coder 2016.08.09. 10:06:26

@Kovács doki: Plusz a nemzetközi terrorizmus elleni harc ürügyén folytathatnak olyan kémtevékenységet amivel a saját szövetségeseiket is sakkban tarthatják, illetve akár a saját gazdaságuk, iparuk is hasznot húzhat ebből a tevékenységből.

midnight coder 2016.08.09. 10:06:41

@Fortress: Jelenleg a legnagyobb kockázati tényező az USA. Eleve ők hozták létre az ISIS-t azzal, hogy legyilkolták Szaddam Husszeint. Ha ezt nem teszik meg, illetve ha nem forszírozzák az Arab Tavaszt, akkor ma Szíriában és Irakban béke van, és egyetlen migráns sem dekkol a németeknél.

2016.08.09. 10:06:56

Hát eszembe jutott egy vicc:

Amerikai tankot lövi az arab egy AK-val.
Egyszer csak abbahagyja a lövést.
Jenki kinéz a tankból:
- mi van arab, elfogyott a lőszer?
- aha.
- és veszel még?

agarik 2016.08.09. 10:07:22

Hát nem nyilvánvaló?
Az ISIS csak az EU-t fenyegeti.
Azt az EU-t aminek már nincs hadserege (hol vannak már az ENSZ-békefenntartók, vagy a NATO).
A NATO mára gyakorlatilag 100%-ban USA-katonákból áll mint kiderült.
Az USA Világháborúsat játszik, el akarja foglalni az EU-t. Ehhez szét kell zilálnia. Tehát nem érdeke az ISIS felszámolása. A folyamatos létezése az érdeke.
Ennyi.

Göntér László 2016.08.09. 10:08:06

Nekem ez a térkép azt mondja, hogy kezdetét vette egy olyan irányzat, amikor egy állam nem fix határok között, hanem szétszórtan él. Izrael megalakulása előtt a zsidók is így életek, tehát az emberiségnek van már ilyen tapasztalata és azt is tudja, hogy ezek az államok életképesek. Hitler megpróbálta felszámolni a zsidóságot az általa uralt területeken, de ismerjük az eredményét. Valószínűnek tartom, hogy az ISIS elleni fellépés hasonló eredményre fog vezetni. Úgy vélem, hogy az iszlám állam létre fog jönni úgy, ahogy Izrael is létrejött. Ennek a létrejövő államnak nyilvánvalóan szüksége lesz ütőképes hadseregre és iparra, ezért törekszik azokba az országokba, ahol ezt megtalálja. Mindkét fontos elemet megtalálja az EU régebbi tagjainál (Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország). Ezek ellen ráadásul még az újonnan belépők is fellépnek, így a házon belülről is segítenek.

burke 2016.08.09. 10:09:06

Senkinek nem érdeke,hogy rend legyen,főleg Europàban
Sem az USA-nak,sem az oroszoknak

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.08.09. 10:09:28

A fejlett országoknak ez jó. Az arabok meg a fejlődő világ háborúzik, megosztott és olcsón adja az olajat fegyverért cserébe.
Az az évi párszáz európai áldozat a politikusoknak nem is sok ezért. Ha fegyverrel kellene elfoglalni az olajmezőket, az sokkal többe kerülne mind pénzben, mind emberben.

senkiszerelme (törölt) 2016.08.09. 11:09:35

a "nyugat" még nem adott el elég fegyvert az isisnek várjunk még majd amikor nagyon nagy lesz a baj akkor jön a teljes erővel eltörlés a föld színéről, mert ahhoz újabb fegyverarzenált kell bevetni. Előbb a haszon a pénz utána az emberi életek

midnight coder 2016.08.09. 11:09:46

@agarik: "Az USA Világháborúsat játszik, el akarja foglalni az EU-t"

Minek ? Sürgős szüksége van pár millió szorgalmas görögre, spanyolra, esetleg egy csomó német nyugdíjasra ? Minket meg megvehet kilóra a lőszer áráért.

midnight coder 2016.08.09. 11:10:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Az arabok meg a fejlődő világ háborúzik, megosztott és olcsón adja az olajat fegyverért cserébe."
A fejlődő világ annyiért adja az olajat, amennyiért el tudja adni. Ha nagyon felmegy az ár, leesik a kereslet. Ők pedig az olajon kívül max. terroristákat tudnak piacra dobni, más nem nagyon terem arra.

midnight coder 2016.08.09. 13:04:02

@senkiszerelme: Az arabok nyugodtan vehettek volna abból a pénzből bármi mást is. Az, hogy fegyverre költötték az ő problémájuk. A miénk az, hogy egy olyan vallás és kultúra terjed ami szöges ellentétben áll az európai értékrenddel és civilizációval, és ami addig fog terrorizálni amíg itt Európában marad európai civilizáció vagy amíg az összes hívőt és nem is annyira szűkebb családját nem deportálják.

Kérdés, hogy Európa meg tudja-e ezt lépni. Sajnos, attól tartok hogy szinte biztosan nem. Amíg nem ér egekig a fekália, addig a nagyon liberális kormányok ezt nem fogják meglépni, az emberi jogok szent nevében. Amikor pedig már nyílt színen végzik ki a hívek az európai polgárokat, akkor már rég nem lesz meg az ehhez szükséges erő.

Nekünk ebben a dologban két szerepünk van:
1. Meg kell akadályozni hogy nagyobb mennyiségű iszlamista bekerüljön az országba.
2. Fel kell készülni a Nyugat-Európa bukása utáni helyzetre, illetve az onnan érkező menekültek fogadására.

És persze előbb-utóbb arra is, hogy nem csak menekültek fognak érkezni nyugatról, de támadó hadseregek is.

ZX 2016.08.09. 19:59:47

@midnight coder: Anno Oszama Bin Laden is ezt a retorikát nyomta, hogy a keresztények a beavatkozásukkal az iraki háborúba, a kereszténységet meg az európai/amerikai kultúrát terjeszti.
Én a magam részéről összeszedném mindkét oldalon az ilyen hülyéket, kiraknálak benneteket a sivatagba, aztán lőjétek egymást, hajrá!

CsabyMihály 2016.08.18. 11:01:45

Globális katyvasszá vált a világ ! A háború üzlet , mindig is lesz !
süti beállítások módosítása