Világpolitika, diplomácia, biztonságpolitika, nemzetközi folyamatok, külpolitika

Az USA csapdába került a Közel-Keleten [10.]

2014. augusztus 22. - Világpolitika

csapda1.jpgA dzsihadista terrorszervezetek hódító előretörése, a jazidiak népirtása, a keresztények halomra gyilkolása, a másként gondolkodó irakiak kivégzése, a kurdok üldöztetése és például Jason Wright Foley amerikai újságíró napokban történt hidegvérű lefejezése (a kamerák előtt) mind-mind arra utalnak, hogy 2014 nyarára a Közel-Kelet nagy részén a totális káosz és az anarchia lett az úr. Az Iszlám Állam népszerűségben és fegyveres erőben egyaránt megelőzte a korábban „főellenségnek” tartott Al-Kaidát és az egész világot megdöbbentő kegyetlenséggel hódította meg Szíria és Irak hatalmas területeit.

Az eseményekkel párhuzamosan a világ legerősebb gazdaságát és hadseregét birtokló – és a térség ügyeibe évtizedek óta beavatkozó - Egyesült Államok nagyon komoly csapdahelyzetbe került a Közel-Keleten. Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter nem régiben így fogalmazott: „az Iszlám Állam a legnagyobb fenyegetés, amivel az Egyesült Államok az elmúlt években szembekerült.” Francois Hollande francia elnök pedig egyenesen azt mondta: "...a 2001 szeptember 11-i terrortámadások óta nem volt ilyen súlyos a nemzetközi helyzet." Valójában szerteágazóbb az összkép. Az USA jelenleg négy tényező szorításában „vergődik”:

  1. Egyrészt az Iszlám Állam óriási kockázati tényezőt jelent a világbékére, a szabad világkereskedelemre és az USA nemzetbiztonságára nézve. (Európáról nem is beszélve.)
  2. Másodsorban mindenfajta amerikai (vagy európai) katonai beavatkozás annak veszélyét hordozza, hogy a térség muszlim lakosságának közhangulata Washington (és az európai országok) ellen fordul, és ezzel tovább erősödik a dzsihadista terrorszervezetek népszerűsége.
  3. Harmadrészt jelenleg nincs a Közel-Keleten olyan kormányzat, szervezet, politikai erő vagy etnikum, melyet támogatva megindítható lenne egy normalizálódási folyamat.
  4. Negyedrészt 2014-re megindult egy teljesen kontrollálhatatlan folyamat, mely többszörösére növelte a dzsihadista szervezetek okozta veszélyt, mégpedig, hogy a Nyugat-európai országokból tömegesen kezdtek csatlakozni a terroristákhoz.

A csapda-helyzet úgy áll elő, hogy az USA nem hagyhatja a jelenlegi tendenciák folytatódását (hiszen azok alapvető érdekeit és biztonságát sértik), de bármit tesz is, azzal csak ront a kialakult Közel-keleti helyzeten. Magyarul: cselekednie kellene, de nem találja a hatékony eszközöket, így mind a beavatkozás mind a tétlenség veszélybe sodorhatja érdekeit. De nézzük sorban azt a négy tényezőt, amelyek a csapda-szituációt kialakították.

Az Iszlám Állam miért is akkora veszély a világra nézve? Elsősorban azért, mert ellenségének tekinti a NEM muszlimokat és azok közül is főleg a nyugati államokat, így terrorista eszközökkel (merényletekkel, robbantásokkal) bármikor lesújthat a nyugati világ nagyvárosaira. (Ezt nevezik az iszlamisták dzsihádnak, azaz szent háborúnak.) Másodsorban az IS folyamatos terror-fenyegetéseivel, robbantásos akcióival veszélyt jelent a szabad világkereskedelemre is, arról nem beszélve, hogy magas szintű védelmi kiadásokra kényszeríti a nyugati államokat és katonai szövetségeket.

csapda2.jpg

Ami a második pontot illeti: az USA egy valamit megtanulhatott a hidegháború utáni évtizedek külpolitikai kudarcaiból (pl. az iraki és afganisztáni fiaskóból), mégpedig azt, hogy mindenfajta katonai beavatkozás kétélű fegyvert jelent. Ha az amerikai hadsereg behatol egy muszlim ország területére (akár csak egy kisebb kommandós hadművelet keretében) akkor ezzel mindig elindít egy nyugat-ellenes radikalizálódási folyamatot is a térségben, és előfordulhat, hogy a közvetlen katonai cél elérése okozta „haszon” végül eltörpül a járulékos károk, - vagyis a behatolásra válaszul létrejövő új terrorista sejtek és a dzsihadistákhoz frissen csatlakozók magas száma - mellett. Ez a probléma ma béklyóba köti az amerikai külpolitikát. Ha Washington fegyveres csapatokat küld Irakba vagy Szíriába, akkor lehet, hogy modern haderejével „megtisztíthat” egy-egy várost, vagy országrészt a dzsihadista gyilkosoktól, ám ugyanakkor azt is eléri, hogy a helyi lakosság ellene fordul (mit keresnek itt az amerikaiak?) és tömegesen kezdi támogatni a terroristákat. Aztán az amerikai kivonulás után rosszabb lesz az összkép, mint előtte. Az iraki háború során az USA nyolc éven keresztül (2003-2011) tartotta megszállva Irakot, ám kivonulását követően az ország teljes anarchiába csúszott. Az Obama kabinet ráadásul deklaráltan békepárti és beavatkozás ellenes, így saját korábbi politikai ígéreteit és külpolitikai stratégiáját „köpi szemen”, ha most újra Irak megszállását rendeli el. Vagyis marad Washington számára az augusztus 8 óta többször megvalósított „light-bevatkozás” lehetősége, amikor az egyetlen „partnerképes” csoportot, a kurdokat támogatva fegyverszállításokkal, célzott és szigetszerűen érvényesülő, kis létszámokkal végrehajtott precíziós hadműveletekkel, illetve szűkített területekre összpontosító bombázásokkal próbál beavatkozni. Ilyen akció volt a jazidiak megmentése és kimenekítésének előkészítése augusztus közepén illetve a moszuli gát visszafoglalásának segítése augusztus 17-én.

Egyébként ha az USA mégis komolyabb katonai beavatkozást tervezne Irakban és Szíriában - ami még mindig "beférne" a light-bevatkozás keretei közé és semmikép sem lenne azonos egy megszállással - akkor sajátos stratégiát kellene követnie, ahogyan ezt a napokban Michael O'Hanlon, a Brookings Institution külpolitikai szakértője is megfogalmazta a Foreign Affairsben. Ennek lényege, hogy a kis létszámú, Toyota pickupokban száguldozó terrorista csoportok támaszpontjait előbb speciális szárazföldi kommandós egységek derítenék fel (Szíriában és Irakban egyaránt), majd megjelölnék a táborok pozícióját az amerikai légierőt értesítve, a bombázást követően pedig ők likvidálnák az esetleges túlélőket is. O'Hanlon becslése szerint több tucat ilyen amerikai szárazföldi csapatnak kellene hónapokig működnie Irak és Szíria sivatagaiban (legalább 2-5 ezer amerikai katona bevetésével) mire az Iszlám Állam komolyabban megrendülne. Ám tegyük hozzá: egyelőre az ilyen szintű amerikai beavatkozás még csak az elképzelések szintjén létezik, és Washington mérlegeli a már említett "ellenhatások" miatt várható következményeit.

kurdok_sitak.jpgA harmadik csapdát okozó tényező, hogy jelenleg nincs a Közel-Keleten olyan kormányzat vagy szervezet, melyet az USA támogathat, ilyen módon elérve valamiféle normalizálódást a térségben. A kurdok az USA szövetségesei ugyan, hiszen Washington 2003-óta támogatja autonómia törekvéseiket, de a NATO tagállam Törökország ellenségesen tekint rájuk, így túlzott megerősödésük újabb ellenségeskedést indítana el. Amellett a kurdok önmagukban nem elegendőek egy átfogó Közel-keleti rendezéshez. A szíriai diktátor Bassár el-Aszad az USA ellensége, és sokkal inkább tekinthető Oroszország és Irán „barátjának” mint a nyugat partner-országának. Irakban a Núr el-Máliki vezette, 2006-óta hatalmon lévő kormány gyakorlatilag megbukott (és kezdetektől dilettáns módon kezelte a konfliktusokat, nem kis részben hozzájárulva ahhoz, hogy idáig fajulhatott a helyzet Irakban) az új kabinet pedig Haider al-Abadi vezetésével még nem bizonyította rátermettségét és megbízhatóságát. Az új iraki vezetés akkor lenne alkalmas a Közel-keleti állapotok normalizálására, ha képes lenne toleranciára az ország három csoportjával (kurdok, szunniták, síiták) kapcsolatban és határozottan, szervezetten fellépne a katonai szempontból gyengébb (és legyőzhető) Iszlám Állam hadseregével szemben. Az iraki haderő felülmúlja a dzsihadisták katonai erejét, ám vezetése szakszerűtlen, a katonák morális állapota kifejezetten rossz, és az iszlamisták befolyásoló hatása, illetve félelemkeltő propagandája „fertőző” módon rombolja a harci szellemet. (Emiatt az iraki katonák sokszor akkor is megfutamodnak az iszlamistáktól, ha túlerőben vannak.)

csapda4.jpg

Az USA csapdahelyzetének negyedik pontja, hogy egy új jelenség figyelhető meg a muszlim területek és a nyugati országok viszonylatában. Néhány éve Nyugat-Európa több országából is százak (más becslések szerint ezrek) indultak a Közel-Keletre, hogy fegyvert fogjanak a dzsihadisták oldalán. Minden valószínűség szerint a Jason Foleyt lefejező terrorista is angol. A jelenség egészen elképesztő. A Szíriába illetve Irakba települő angolok, németek, hollandok vagy más európai országokból érkezők sorra áttérnek a muszlim hitre, megtanulnak arabul, betartják a shariát és elfogadhatónak tekintik az iszlám nevében történő gyilkolást. Hétköznapi emberek, akik vélhetően sikertelenek saját korábbi életükben, egyszer csak az iszlamista toborzókra kezdenek figyelni, - akik néhány éve angol nyelvű videókkal árasztják el a nyugati országokat, csatlakozásra felszólítva mindenkit – majd elvetik régi vallásukat és minden alázatukkal Allah felé fordulnak. Ezek az európaiak később ugyanolyan kegyetlen gyilkoló gépekké válnak, mint az őket „beszervező” arabok. Bizonyos becslések szerint már elérte az 400-500-at a Nagy-Britanniából érkező Közel-keleti terroristák száma. Az igazi veszély ott van, hogy az európai származású terroristák nyugati útleveleik, európai külsejük, Európában szerzett szaktudásuk, és a nyugati gondolkodást jobban ismerő felkészültségük miatt százszor veszélyesebbek, mint a Közel-Keleten született iszlamista harcosok. Az USA tehát új biztonságpolitikai problémával került szembe a jelenség felfedezésével, és egyelőre nem nagyon talált rá a megoldásra.

csapda3.jpg

Kijelenthető tehát, hogy az USA és Európa (gyakorlatilag az egész nyugati világ) sajátos csapdahelyzetbe került napjainkra a Közel-Kelet kérdésében. A területen népirtás és vallásüldözés folyik a 21. század legnagyobb kegyetlenkedéseivel, miközben az iszlám legsötétebb értelmezése vallási fanatizmusba hajszolja emberek tízezreit. A válság tovaterjedése, a terrorizmus bárhol történő felbukkanása pedig ez egész bolygót fenyegetheti. Az iszlám terroristák 2001 szeptember 11-én New York két felhőkarcolóját rombolták le, 3 ezer embert meggyilkolva, majd 2004-ben Madridban 200 ember öltek meg vonatrobbantásokkal, 2005-ben pedig 52 lakos életét oltották ki Londonban egy metró és egy busz elleni bombatámadás során. Az elkövetők és segítőik is sok esetben európai iszlamisták voltak és senki nem tudja, hogy hány ezer dzsihadista élhet összesen a kontinensen. Az Iszlám Állam újabb véres akciókra készülhet és a nyugati országok egyelőre nem találják a megoldást a problémákra. A katonai beavatkozások közép és hosszútávon inkább rontanak, mint javítanak a dolgokon, a diplomácia pedig csődöt mond a vallási fanatizmussal szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagesemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr566625955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.