Világpolitika, diplomácia, biztonságpolitika, nemzetközi folyamatok, külpolitika


Az ISIS világméretű terjeszkedése és magyarázat a felszámolás elhúzódására [33.]

2016. augusztus 08. - Harmat Árpád Péter

Az NBC amerikai hírügynökség szerint az FBI Nemzeti Terrorellenes Központja (NCTC) egy sajátos jelentést küldött a Fehér Háznak, melyben az ISIS világméretű terjeszkedését szemlélteti. A térkép nyilvánosságra került, és nagyon jól látható rajta, hogy az Iszlám Állam mintegy 18 országban vetette már…

Tovább

Valójában egy mini-háborút vív az ISIS a Közel-keleten [30.]

Bár 2014 nyara óta az Iszlám Állam szinte folyamatosan a nemzetközi média-figyelem középpontjában áll, és az ISIS katonai akcióival kapcsolatos hadijelentések jelenleg is mindennaposak a nagy TV társaságok és újságok felületein (CNN, BBC, The Guardian … stb) nem árt tisztában lennünk vele, hogy a…

Tovább

12 tény az Iszlám Államról [26.]

Az 1999-ben alapított, de saját földrajzi területet csak 2014-ben szerzett Közel-keleti terrorszervezetet, melyet a legtöbb híradás Iszlám Államnak, vagy ISIS –nek nevez, sokan nem tekintik valódi, klasszikus értelemben vett szuverén államnak. Bár van saját fővárosa, hadserege,…

Tovább

Miért nem tudják felszámolni az ISIS –t? [24.]

A november 15-16 –án megtartott G20 találkozó (mely a török Antalya városában volt megrendezve) nagy eredmények nélkül zárult, ám egy érdekes jelenete azért akadt. Az oroszokat bíráló angol kritikákra reagálva ugyanis Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette: vannak olyan G20…

Tovább

A szíriai csapda [22.]

2015 őszére kétségtelenül csapdahelyzet alakult ki az eddig közel negyedmillió halálos áldozatot követelő szíriai polgárháborúban. Ennek egyik eleme, hogy a korábban sokszereplős polgárháború mára háromtényezőssé változott. Az egyik szereplő az USA és az általa támogatottak köre, így a Szíriai…

Tovább

Miért pont most? A migráns áradat háttérokai [21.]

Az Észak-Afrikából és a Közel-Keletről Európába irányuló migráció tömegessé válását először 2015 januárjában lehetett hazánkban egyértelműen érzékelni. Míg előtte, a 2014-es esztendőben összesen 42 ezren léptek a magyar földre migrációs céllal, addig 2015 januárjában, egyetlen hónap alatt 14 ezerre…

Tovább

Amiért élhetetlen a menekültek hazája [18.]

A külföldi hírműsorok, idegen nyelvű, nyugati források és újságcikkek szerint az Európa (és benne természetesen Magyarország) felé tartó hatalmas menekültáradat forrása nagyrészt Szíria, kisebb részben pedig Észak-Afrika és Afganisztán. Az ezekből az országokból és területekről elinduló emberek…

Tovább

Forrong a világ: Ukrajnára és a Közel-Keletre figyel mindenki [11.]

Az idei évre a világpolitikában olyan erős intenzitású válságfolyamatok indultak el, melyek az öböl-háborúk óta nem jellemezték bolygónkat. Két válsággóc is kialakult, az egyik Ukrajnában a másik pedig a Közel-keleten. A két térség problémáit az euró-atlanti államok kötik össze, lévén, hogy mindkét…

Tovább

Az USA csapdába került a Közel-Keleten [10.]

A dzsihadista terrorszervezetek hódító előretörése, a jazidiak népirtása, a keresztények halomra gyilkolása, a másként gondolkodó irakiak kivégzése, a kurdok üldöztetése és például Jason Wright Foley amerikai újságíró napokban történt hidegvérű lefejezése (a kamerák előtt) mind-mind arra utalnak,…

Tovább

Öt kormány és öt szervezet kezében a szír-iraki helyzet [7.]

Szíriában és Irakban egyaránt 2011 után alakult ki polgárháborús helyzet. Az előbbi esetében az „arab tavasz” részeként, az utóbbinál pedig az amerikai kivonulást követően. Mára az egész térség egyetlen nagy problémahalmazzá és katasztrófa-övezetté változott, ahol az elmúlt három évben közel 200…

Tovább

A világ legkegyetlenebb övezete: az Iszlám Kalifátus [3.]

Kevés szó esik manapság a 2011 márciusa óta tartó szíriai polgárháborúról és annak egyik sajátos „melléktermékéről”, a másfél hónapja megalakult Iszlám Kalifátusról (ISIL). A furcsa elnevezésű politikai képződmény kezdetben a hangzatos „Iraki és Levantei Iszlám Állam” (The Islamic State of Iraq and…

Tovább