Világpolitika, diplomácia, biztonságpolitika, nemzetközi folyamatok, külpolitika


Az ISIS világméretű terjeszkedése és magyarázat a felszámolás elhúzódására [33.]

2016. augusztus 08. - Harmat Árpád Péter

Az NBC amerikai hírügynökség szerint az FBI Nemzeti Terrorellenes Központja (NCTC) egy sajátos jelentést küldött a Fehér Háznak, melyben az ISIS világméretű terjeszkedését szemlélteti. A térkép nyilvánosságra került, és nagyon jól látható rajta, hogy az Iszlám Állam mintegy 18 országban vetette már…

Tovább

Valójában egy mini-háborút vív az ISIS a Közel-keleten [30.]

Bár 2014 nyara óta az Iszlám Állam szinte folyamatosan a nemzetközi média-figyelem középpontjában áll, és az ISIS katonai akcióival kapcsolatos hadijelentések jelenleg is mindennaposak a nagy TV társaságok és újságok felületein (CNN, BBC, The Guardian … stb) nem árt tisztában lennünk vele, hogy a…

Tovább

12 tény az Iszlám Államról [26.]

Az 1999-ben alapított, de saját földrajzi területet csak 2014-ben szerzett Közel-keleti terrorszervezetet, melyet a legtöbb híradás Iszlám Államnak, vagy ISIS –nek nevez, sokan nem tekintik valódi, klasszikus értelemben vett szuverén államnak. Bár van saját fővárosa, hadserege,…

Tovább

Nagyhatalmak kereszttüzében az ISIS [25.]

November 24 -én kedden reggel a törökök egyik F-16 –os vadászgépe a szír-török határon lelőtte az orosz légierő egyik Szuhoj 24-es vadászbombázóját, mely állítólag megsértette Törökország légterét. Az ügy orosz részről nagyon komoly visszhangot kapott, miközben a…

Tovább

Miért nem tudják felszámolni az ISIS –t? [24.]

A november 15-16 –án megtartott G20 találkozó (mely a török Antalya városában volt megrendezve) nagy eredmények nélkül zárult, ám egy érdekes jelenete azért akadt. Az oroszokat bíráló angol kritikákra reagálva ugyanis Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette: vannak olyan G20…

Tovább

A világ legkegyetlenebb övezete: az Iszlám Kalifátus [3.]

Kevés szó esik manapság a 2011 márciusa óta tartó szíriai polgárháborúról és annak egyik sajátos „melléktermékéről”, a másfél hónapja megalakult Iszlám Kalifátusról (ISIL). A furcsa elnevezésű politikai képződmény kezdetben a hangzatos „Iraki és Levantei Iszlám Állam” (The Islamic State of Iraq and…

Tovább