Világpolitika, diplomácia, biztonságpolitika, nemzetközi folyamatok, külpolitika

A szíriai csapda [22.]

2015. szeptember 24. - Harmat Árpád Péter

2015 őszére kétségtelenül csapdahelyzet alakult ki az eddig közel negyedmillió halálos áldozatot követelő szíriai polgárháborúban. Ennek egyik eleme, hogy a korábban sokszereplős polgárháború mára háromtényezőssé változott. Az egyik szereplő az USA és az általa támogatottak köre, így a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) és a Kurd Hadsereg (YPG); a második szereplő az iszlamista csoportok köre, így az Iszlám Állam, az Iszlám Front és az Al-Kaida (melyek egymással is harcban állnak) és végül a harmadik szereplő most már Oroszország és az általa támogatott Aszad-rezsim.

assad_putyin.jpg

Assad és Putyin még 2006-ban, Moszkvában /forrás: atimes.com/

Ami az oroszokat illeti: már a hidegháború óta – vagyis hosszú évtizedekre visszamenően – rendelkeznek szíriai kapcsolatokkal, de jelentősebb katonai megjelenésükre csak most, 2015 nyarán került sor. Szeptemberre a tengerparton fekvő Latakia környékén két újabb bázist hoztak létre a már meglévő tartuszi támaszpontjuk mellé. Ma már T-90 –es harckocsikat, BTR lövészpáncélosokat sőt vadászgépeket is telepítenek Szíriába. A Washington Post szerint jelenleg a Szíriában állomásozó orosz vadászgépek száma eléri a 28-at és Moszkva által küldött katonai helikopterekből is van 14 az országban. (A vadászgépek többsége Szuhoj 24-es és 25-ös, illetve 4 db Szuhoj 30-as.) Az Aszad seregét támogató orosz „tanácsadók” magyarul katonák számát a legtöbb elemző 500 és 5000 közé teszi (szeptemberben). A valós számot valószínűleg csak az orosz hadügyminisztérium tudja, és Szergej Sojgu, az orosz haderő első embere.

A néhány ezres létszám egyébként már jelentékeny katonai erőnek számít a térségben (főleg a modern hadfelszereléssel együtt) és komoly mértékben javítja a szíriai diktátor helyzetét. Nem mellesleg az orosz katonai jelenlét kihatással van a térség stabilitására is, például azzal, hogy mérsékli az Izraelre nehezedő nyomást és gátat szab a radikális iszlamista csoportok terjeszkedésének. A három pólus mindegyike jelentős anyagi támogatást tudhat maga mögött: Aszadnál az Orosz Föderáció és Irán, a mérsékelt felkelőknél  az USA által biztosított pénz (illetve fegyver), az Iszlám Államnál pedig a területükre eső olajkutak és a nemzetközi fegyvercsempészet garantálja a háború szponzorálását.

sziria_2.jpg

Visszatérve a Szíriában kialakult csapda-helyzetre: ennek lényege, hogy az immár 4 éve tartó konfliktus három említett szereplője közül egyik sem képes összefogni a másikkal. Ha ugyanis ez megtörténne, és a háromból bármelyik kettő összefogna a harmadik ellen: valószínűleg véget érhetne a polgárháború. Csakhogy erre több okból sem kerülhet sor. Először is az amerikaiak által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg eleve a rezsim megbuktatására jött létre és tagjait elsősorban Aszad megbuktatásának szándéka tartja össze. Másodszor az ISIS jellegéből adódóan sem a diktátorral sem a lázadókkal (és így az USA –val) sem fog szövetségre lépni soha, mert az általa képviselt agresszív terjeszkedés és iszlamizálódás szöges ellentéte mindannak, amit Aszad és a szabad Szíriát akarók köre szeretne elérni.

Mi várható tehát? Még hosszú ideig tartó háború, melyben jórészt a nagyhatalmakon múlik most már a végkifejlet. Ha az USA és Oroszország összefogna és együttesen beállnának Aszad mögé (megnyerve maguknak még Irán támogatását is) akkor együttesen elpusztíthatnák az Iszlám Államot. Új Szíria születne, a régi diktátorral. Ebben az esetben viszont megint egy mesterségesen kialakított bábállam jönne létre a Közel-Keleten, mely ideig-óráig lenne csak képes saját lábán megállni. Ha pedig az Iszlám Állam kompromisszumot kötne bármelyik másik féllel, a Földgolyó első terror állama születne meg, amit a civilizált világ nem hagyhat. Úgy tűnik tehát, hogy messze van még a térség rendeződésének esélye.

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagesemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr727818396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.