Világpolitika, diplomácia, biztonságpolitika, nemzetközi folyamatok, külpolitika

Az iráni atom-megállapodás történelmi jelentősége [20.]

2015. július 15. - Harmat Árpád Péter

Július 14-én hosszú tárgyalássorozat eredményeként történelmi jelentőségű megállapodás született Irán és az ENSZ BT államok (USA, Oroszország, Kína, Egyesült Királyság, Franciaország) plusz Németország között. A megállapodást Bécsben jelentette be Federica Mogherini az EU külügyi főképviselője és Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter egy közös sajtótájékoztatón.

irani_atommegallapodas.jpg

Tanácskozás a "hatok" és Irán közt Bécsben július 14-én (fotó: EPA/Georg Hochmuth) 

Az egyezség legfőbb célja az volt, hogy a világ második legnagyobb földgáz-, és negyedik legnagyobb kőolaj exportőrét (vagyis Iránt) úgy vonják be újra a világgazdaság „vérkeringésébe” és a Közel-Kelet kérdéseinek rendezési terveibe, hogy közben megakadályozzák nukleáris atomprogramjának, fegyverek előállítására történő „átállási lehetőségeit”. Ha ezt a célt nézzük, sikeresnek mondható a megállapodás.

Irán gazdasági elszigetelése a nyugati államok részéről 2002-ben kezdődött. Irán ugyanis még 2002 augusztusában jelentette be, hogy Natanz közelében egy földalatti támaszpontján urándúsító létesítményt hoz létre. A váratlan bejelentés a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tudta, engedélye és hozzájárulása nélkül történt. Válaszul az ENSZ-szervezet kormányzó tanácsának 2003 szeptember 12-i ülésén határozat született arról, hogy Irán függesszen fel minden urándúsítással kapcsolatos tevékenységet és írja alá a NAÜ atomsorompó-szerződésének kiegészítő jegyzőkönyvét. Ennek iráni megtagadása után léptek életbe az első nemzetközi gazdasági szankciók Iránnal szemben. Bár később Irán aláírta az atomsorompó-szerződések egyik kiegészítését, továbbra sem volt hajlandó együttműködni az ENSZ által működtetett bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel. A perzsa állam gőzerővel kezdett atomprogramja kiteljesítéséhez.

Súlyosbította a kialakult helyzetet az úgynevezett Ahmadinezsád-korszak 2005 és 2013 közt, amikor Irán élére egy konzervatív, USA és Izrael ellenes, diktatórikus vezető került, aki tegyük hozzá: másodjára választási csalással tudott csak győzni a korántsem tiszta 2009-es választásokon. Mahmud Ahmadinezsád több közfelháborodást keltő nyilatkozatában is sokkolta a világot olyan bejelentésekkel, mint hogy szerinte nem is volt Holokauszt és hogy Izraelt el kell törölni a Föld színéről. Az erőszakosságáról híres iráni politikus természetesen pártolta Irán atomprogramját és azt, hogy országa semmiben se működjön együtt az ENSZ szervekkel. Végül 2013 nyarán megbukott, utódja pedig Irán hetedik elnöke, Hasszán Rohani lett, aki lényegesen mérsékeltebb politizálásba kezdett. (A megállapodás hírére egyébként Rohani népszerűsége nagyot emelkedett Iránban.)

rohani.jpg

Ahmedinezsad és Rohani, a régi és új iráni vezető

Közben a világpolitikában is nagy változások történtek: megjelent a nyugat ellenes, szunnita ISIS a Közel-Keleten, így születet egy közös ellenség Irán és az USA számára. (Irán síita ország és mindenhol a síiták védelmében lép fel. Viszont az ISIS tömegesen gyilkolja a síita híveket.) A kialakult helyzet közelebb hozta USA –t és a perzsa államot, pedig néhány éve még Amerika a „gonosz országának” nevezte Iránt. Majd megjelent Teheránban a kínai tőke is és a Közép-ázsiai ország további elszigetelése egyre kevésbé lett érdeke Pekingnek. (Már 2014-ben jelentős kínai beruházások kezdődtek meg Irán szerte, egyrészt az olajiparban, másrészt egyéb infrastruktúrák kiépítésében. Jó példa erre, hogy a teheráni metrót kínai vállalatok építik. Emellett az iráni olaj egyre nagyobb mértékben irányul a távol-keleti országba.) Nem hagyható ki az Irán körüli helyzet értékeléséből Oroszország sem, mely egyre erősödő gazdasági kapcsolatokban érdekelt Teheránnal, csakúgy, mint az Európai Unió. Összességében tehát elmondható, hogy 2015-re mind az USA, mind Kína, mind Oroszország és az EU, gazdaságilag már abban lett érdekelt, hogy kereskedjen Iránnal. Ráadásul a Közel-keleti helyzet is közös platformra helyezi a feleket. Az ISIS elpusztítása ugyanúgy fontos Irán számára mint az USA –nak. Ha a másik oldalt nézzük: Irán lakossága régóta szenved a gazdasági szankcióktól. Azok feloldása elemi érdek Teherán számára, hisz az iránia lakosság életszínvonala jelentős mértékben esett a 12-13 éve tartó gazdasági embargó alatt. (Érthető, hogy július 14-én, az alku aláírásakor az irániak egy része tömeges ünneplésbe kezdett az utcákon.)

A július 14-én aláírt szerződés tehát a legtöbb érintett félnek egyértelmű nyereség. Vesztese a dolognak Izrael, mert nemzetbiztonsági kockázat számára az iráni atomprogram, melynek teheráni kijátszása esetén országa életveszélybe kerülhet. (Ehhez elég, ha Iránban újra egy Ahmadinezsád szerű figura kezébe kerül a hatalom, és ezzel az atomprogram) Ugyancsak vesztese a szerződésnek Szaúd-Arábia, hiszen évek óta vetélytársként tekint Iránra, mely épp egy nagy gazdasági megerősödés nyertese lehet a megszületett egyezménnyel. Végül ellenzői a megállapodásnak az amerikai konzervatívok is, akik bizalmatlanok Iránnal szemben. (És tegyük hozzá: az egyezséget kísérő olajár változások is érinthetik az amerikai nagytőkés konzervatív körök olajérdekeltségeit.) Az amerikai republikánusok az elkövetkező hetekben és hónapokban megpróbálhatják "elgáncsolni" a megállapodást, belpolitikai válsággá fokozva az Irán körüli vitákat. (Ez azért nem lesz könnyű nekik, mert bár az amerikai kongresszus 60 napon belül szavazni fog a megállapodás elfogadásáról, a republikánusok csak 2/3 -os többséggel tudnák meggátolni annak érvényre jutását. Annyi képviselőjük viszont nincs.)

atomegyezmeny.jpg

Yukiya Amano IAEA elnök és Ali Akbar Salehi (fotó: D.Calma/IAEA)

Az egyezség egyébként a következőket tartalmazza:

  1. Irán foglalkozhat urándúsítással és megtarthatja nukleáris infrastruktúrájának is egy részét, de csak nemzetközileg ellenőrzött keretek között.
  2. Az ENSZ megfigyelői kérhetik az iráni hatóságoktól, hogy vizsgálódhassanak iráni katonai helyszíneken. A megegyezés szerint Teherán viszont arra jogosult, hogy bizonyos esetekben elutasítsa az ENSZ kéréseit, és ekkor az ügyben a nagyhatalmak és Irán képviselőiből álló bíróság járna el
  3. Irán ígéretet tesz, hogy az urándúsításhoz használatos nagyteljesítményű centrifugák számát tíz éven belül kétharmadára csökkenti. (Vagyis atomprogramját a 10-15 évvel ezelőtti szintre csökkenti.)
  4. A megállapodás szerint az Irán elleni nemzetközi szankciókat legkorábban 2016-tól lépésenként feloldják, ha azonban az ország vét a rögzített kötelezettségei ellen, a szankciók ismételten életbe lépnek. (Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha Irán nem teljesíti egyes vállalásait, a korábbi büntetőintézkedések közül visszaállíthatnának néhányat, akár 65 napon belül.)

Ha a július 14-én megszületett egyezség tényleges távlatait, messzebbi következményeit illetve lehetséges pozitív hatásait nézzük, akkor valóban történelmi szerződés született. Ha Irán valóban lemond arról, hogy atomfegyvereket fejlesszen (és ezzel kockáztassa a nemzetközi biztonsági helyzetet) és együttműködve az USA -val tevőlegesen is részt vesz a Közel-keleti iszlamista radikálisok, illetve az ISIS visszaszorításában, továbbá segíti a szíriai rendezést miközben nem fenyegeti tovább az Izraelt, ... nos akkor (bár rengeteg a "ha"), valóban sokat nyer a világ a 2015 július 14-én aláírt megállapodással.

Harmat Árpád Péter

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagesemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr647629972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.